A Pirelli szombaton hivatalosan is megerősítette, hogy a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjat követő kedden, december 1-jén a Yas Marina pályán egynapos tesztet tart.


A 2016-os új konstrukciók mellett a jövőre bevezetendő ultarlágy keveréket is a pályára küldik. Minden csapat részt vesz egy-egy autóval a teszten, azonban a pártatlanság és a zavartalan munka érdekében az abroncsok mindenféle jelölés nélkül kerülnek az autókra, és a sajtó képviselőit pedig nem engedik be.
Mivel a Pirelli mostanában sok kritikát kapott a konzervatív gumiválasztása és keverékei, az egykiállásos futamok miatt, 2016-ra igyekeznek újra hirtelen “elfogyó” abroncsokat gyártani.


“Szeretnénk visszahozni a rendes gumiszakadékot. Nem tudom, hogy Abu-Dzabiban sikerül-e tökéletes megoldást találni, de a cél az, hogy az elmúlt egy-két év etaphosszabbítási tendenciájával ellentétben visszatérjünk a 2-3 kiállásos versenyekhez. A keveréken nem változtatunk, de más módol el lehet érni a hatást, kémiai úton megoldható, hogy egy idő után ne legyen értelme kint maradni, ki kelljen menni kerékcserére. A csapatok leginkább azt kérték tőlünk, hogy inkább legyen két-három kiállás, mint az idén gyakran előforduló egy kerékcserés futam” – magyarázta a Pirelli motorsportfőnöke, Paul Hembery.
Az olasz gyártó 2016 mellett a gumik és az autók terén is jelentős változásokat hozó 2017-re is készül, de egyelőre nehéz helyzetben vannak. A tervek szerint újra nagyobb leszorítóerőt produkáló autókra szélesebb gumik is kerülnek, ezt viszont nagyon nehéz lesz kitesztelni a jelenlegi modellekkel.


Felmerült a jövőre már semmilyen tesztkorlátozás alá nem eső 2013-as modellek aerodinamikai “feltuningolása”, de ezt több csapat pénzügyi alapon elutasította.
“Ehhez négy-hat külön mérnökre és tesztnaponként 1 millió euróra lenne szükség” – mutatott rá a Force India egyik képviselője. 
Szintén nem tűnik járható útnak, hogy egy csapat gyártson egy darab, a 2017-es szabályoknak megfelelő külön tesztautót, ugyanis ezzel az illető alakulat kerülhetne versenyelőnybe.
A McLarennél felvetették, hogy a 2009-es nagy szabályváltozások előtti, kifinomult, erős aerodinamikájú modelleket lehetne bevetni: “Azoknak hasonló leszorítóerejük van, mint amit 2017-re szeretnénk elérni, és senkinek sem kellene építenie semmit” – mondta a versenyfőnök, Eric Boullier.


Ha tesztautó egyelőre nincs is, a Pirelli tesztpilótát már szerződtetett 2016-ra: a gumigyártó a korábban a Caterhamnél és a Saubernél versenyző holland Giedo van der Gardét igazolta a posztra.
“Jó állás, mert sokat vezethetek így” – mondta a 30 éves holland, aki nemrég GP2-es autóval már tesztelt a Pirellinek Barcelonában. “Akkor elégedettek voltak a visszajelzéseimmel, amik egybeestek az adataikkal. A Pirelli számára fontos, hogy jó pilótájuk legyen, aki tényleg képes segíteni a fejlesztési munkát.”