F1: Új tulaj és NASCAR-pilóta a sereghajtónál?

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.11.11. 16.30

Az Amerikai és Mexikói Nagydíj tető alá hozásában komoly szerepet vállalt Tavo Hellmund bejelentette, hogy érdekli a Manor-Marussia felvásárlása.

A Manornál komoly felfordulás volt az elmúlt hetekben, a csapat több vezetője is távozni szeretne, mert nem jön ki a jelenlegi tulajdonos Stephen Fitzpatrickkal. Pedig a sereghajtónak jövőre lenne esélye az előrelépésre, mert az elavult Ferrari-motorok helyett a Mercedes erőforrásait használhatja majd.

Hellmund az Austin American Statesman című lapnak nyilatkozva jelentette be, hogy érdekli a csapat megvásárlása. Alexander Rossi jó eséllyel maradhatna a csapatnál, mert “megvan a szükséges tapasztalata”, a másik autóba viszont akár a NASCAR-os Dale Earnhardt Jr. is beülhetne.

“Soha nem lenne cél, hogy a nagycsapatokkal harcoljunk” – jelentette ki Hellmund. “Nem tudnánk 400 millió dollárt elkölteni, mint a Mercedes vagy a Ferrari, de úgy gondoljuk, lehetne ezt nyereségesen csinálni. Az ötödik helyet meg lehetne célozni.”

“Ha januárig vagy februárig elhúzódik ez az ügy, az túl késő, ez esetben semmi nem lesz ebből az üzletből.”

Kommentek

Ismét csökken az üzemanyagár

A Mol szerdán is csökkenti az üzemanyag árát.

Versenyműszerfal a Fordtól

Minimalista, motorsport ihletésű műszeregység tájékoztatja a Ford GT szerencsés tulajdonosait a pillanatnyi állapotokról.

Trump megfenyegette a német autógyártókat

A nagy német autógyárak részvényei egy-másfél százalékkal gyengültek a hétfői tőzsdei kereskedés kezdetén, miután a rövidesen hivatalba lépő, megválasztott amerikai elnök 35 százalékos importvám kivetéséről tett említést egy hétvégi lapinterjúban.

Ezek az év legjobb új autói

A brit autós sajtó egyik meghatározó oszlopa, a What Car? minden évben megválasztja a legjobb újdonságokat. Így tettek idén is.

Bosszút állt, de ő szívta meg és a jogsija is ugrott

Picit ideges lett a MINI-s, mert a kamion besorolt elé. Húzott egy merészet, aztán nem ő nevetett a végén.

Hótakarítás, ahogy még sosem láttad

Gyors, hatékony és nem karcolja össze a fényezést. Persze ehhez az kell, hogy 30 ezer wattnyi hangtechnika pihenjen az autóban.

Filmbe illő balesetet szenvedett egy Škoda

Nekünk a Végső állomás ugrott be elsőre, annyi a különbség, hogy itt senki nem halt meg. Kész csoda!

A magyarok kételkednek az önvezető autókban

A magyarok nagy része reálisan látja a közlekedésben várható technológiai fejlődést – derül ki a K&H biztos jövő indexéből.

F1: A Williams elengedi Bottast

A Williams csapatvezetője félhivatalosan bejelentette, hogy Valtteri Bottas lesz Nico Rosberg utódja a Mercedesnél. Napok kérdése, hogy végleg lezáruljon a kérdés.

Vízen jár a legerősebb Lexus

Két darab Lexus V8-as motor hajtja a japán luxusmárka legújabb tanulmányát, amely ha megvalósulna, a márka legdrágább terméke lehetne.

Versenyautó épült a Teslából, iszonyat, mire képes

Egymárkás versenyszéria indul, az alapot a világ legjobb gyorsulású személygépkocsija adja. El tudod képzelni, mit tud? Nem, nem tudod.

Autók, amiket nem érdemes ellopni

Az ezüst színű német autókon túl is van élet. Az igazi egyéniségek ezek közül választanak autót

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.