F1: Schumacher miatt lett bajnok Hamilton?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.11.01. 14.20

Lewis Hamilton úgy érzi, Michael Schumacher visszavonulásai nélkül talán ma nem lehetne háromszoros világbajnok. Az angol legfeljebb 2022-ig marad, ferraris nem lesz.

Lewis Hamilton a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon megszerezte harmadik világbajnoki címét, sorozatban másodikat a Mercedes pilótájaként. A Forma-1-ben 2007 óta szereplő angol hat évet húzott le a McLarennél, jelenleg utolsó évét tölti első mercedeses szerződésének, de 2016-18-ra már hosszabbított velük. 
Ha minden jól meg, mégy egy ilyen “menetre” maradhat, majd 36-37 éves kora körül visszavonul, csapatváltásra – a Ferrarira – nem gondol, mondta el most Mexikóban.


“További három idényre van még szerződésem, és úgy gondolom, hogy azután jöhet még egy szerződés 3-4 évre, aztán befejezem. Korábban sokszor beszéltek arról, hogy át kéne ülnöm másik autóba, mostanra azt is megtettem. Ez is kipipálva. 13 éves korom óta Mercedesszel versenyzek, szóval tényleg nem igazán tudom elképzelni magam máshol.”
“Nem szeretem azt mondani, hogy soha, de azt hiszem, nagyon frankó lenne ennél a csapatnál befejezni a pályafutásomat” – magyarázta.
Hamilton 2007-ben azért kapott lehetőséget a McLarennél, mert Kimi Räikkönen a wokingiaktól a 2006 végén visszavonult Michael Schumacher helyére szerződött a Ferrarihoz. A hétszeres világbajnok német 2010-ben visszatért, hogy a frissen megalapított Mercedesnél vezessen, de három – nem túl fényes – év után végleg búcsút intett a Forma-1-nek, helyére pedig az angol került.
Hamilton nem minden alap nélkül érzi úgy, hogy Schumacher döntései szerepet játszottak abban, hogy ma háromszoros világbajnok. Ha a német legenda tovább maradt volna, talán nem is tudnánk, ki az a Lewis Hamilton.


“Minden egyes idényben, amíg Schumacher az F1-ben maradt – mert megtehette és élvezte a versenyzést – foglalt volt egy ülés, amit esetleg valaki más kaphatott volna meg. Lehet, hogy nem is akadt volna elég jó pilóta, de én jól emlékszem, hogyan alakult számomra 2006-ban. Ha ők (Schumacher és Räikkönen – a szerk.) nem mozdultak volna, talán én sem lennék ma itt, ebben a helyzetben, lehet, hogy egészen máshol lennék” – fejtegette.
“Van egy barátom, akinek szintén volt esélye a Forma-1-re, de az elúszott, és aztán sosem adódott újabb lehetősége, szóval nagyon is tudatosan akarom kihasználni azt, ami nekem jutott.”
“Én úgy gondolom, hogy eljön majd az a pillanat, amikor úgy érzem, hogy megtettem a magamét, eltöltöttem 15 évet a sportágban, és inkább átadom a helyem valaki másnak.”

Kommentek

F1: Rajzfilm készült Vettel futamgyőzelméről

Elindult az új szezon, megérkezett a MiniDrivers első rajzfilmes összefoglalója is.

F1: Dokumentumfilm-sorozatban égeti magát a McLaren

Rosszabbkor nem is készülhetne film a csapat és a versenyzők színfalak mögötti munkájáról, de a McLaren és az Amazon idén mégis erre készül.

F1: Wehrlein dicséretet, és nem kritikát érdemel

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn keményen kritizálta azokat, akik kritikát fogalmaztak meg az Ausztrál Nagydíjtól visszalépett Pascal Wehrleinnal szemben.

A főnök még több Verstappent akar az F1-be

A Forma-1 motorsportért felelős igazgatója, Ross Brawn arról álmodik, hogy a közeljövőben még több Max Verstappen versenyez majd a sorozatban.

Ha nincs meg a sofőr, nincs büntetés – Nyilatkozott a rendőrség

Az ORFK közlése szerint a közterület-felügyelet kameráival nem lehet az objektív felelősség alapján bírságolni.

Targoncás oktatófilm, csak erős idegzetűeknek

Nagyon kel vigyázni, nehogy egy lehulló tapétavágó beleálljon a fejedbe, mikor épp leveszed a kobakot.

Különös autót fotóztak a Ferihegyi reptérnél

Olvasók küldte a fotókat, ilyet nem látni túl sűrűn itthon. Persze előfordul.

Nézd meg, hogy kell helyesen használni a körforgalmat

Remek kis animáció demonstrálja, hogyan is kell használni a többsávos körforgalmat.

Titkok az új Suzukiról

Stratégiát váltott a Suzuki: míg a kifutó Swift formaterve alig tér el elődjétől, az új jóval kevésbé hasonlít rájuk. A design részleteiről a főtervezőt kérdeztük.

Élesben veti be elektromos haszonjárműveit a Mercedes

Bár még nincs sorozatgyártásra alkalmas elektromos változat a Vitóból és a Sprinterből, mégis élesben tesztelhetik őket a következő években.

F1: Ha gyors a Ferrari, Vettel marad

A Ferrarinak akkor van a legnagyobb esélye a Sebastian Vettellel való szerződéshosszabbításra, ha gyors autót adnak alá. De mi lesz Räikkönennel a felpörgött Vettel mellett?

Kiderült, hogyan úszható meg az 50 ezres bírság

Lehet egy módja annak, hogyan kerülhető el a közterület-felügyelők által kiszabott 50 ezres bírságok kifizetése.

Durva rekord a magyar autópályákon

Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon.

F1: A kis Schumacher is világbajnok lenne

Michael Schumacher fia, Mick édesapját tekinti a bálványának, így ő is szertne a Forma-1-es világbajnoki címig jutni.

BMW M8: új legenda születik

Az 5-ös és 7-es szériákkal közös padlólemezre épül a leendő BMW 8-as szuperkupé. Már az M-verzióját tesztelik.

F1-es motorértekezletre megy az Audi

Német sajtóértesülés szerint a jelenlegi motorgyártók mellett a Volkswagen-csoport egyik képviselője is ott lesz a Forma-1-es erőforrások jövőjét illető pénteki megbeszélésen.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.