F1: Dupla büntetés Vetteléknek

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.10.23. 07.30

Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is tízhelyes hátrasorolással vág neki a vasárnapi Amerikai Nagydíjnak, miután a Ferrari motorcsere mellett döntött.

Már az Orosz Nagydíj idején felmerült, hogy a Ferrari Austinban pályára küldi új fejlesztésekkel ellátott erőforrását, de miután Sebastian Vettel Szocsi után még mindig matematikai eséllyel rendelkezett a bajnokságban, a mercedeses Nico Rosberget pedig meg is előzte, felmerült, hogy csak Kimi Räikkönen autójába kerül be az új specifikáció.
A hét elején aztán arról lehetett hallani, hogy a Ferrari elnapolja az új V6-os bevetését, de mint Austinban csütörtökön kiderül, úgy döntöttek, hogy mindkét versenyzőnél cserélnek, ez azonban 10-10 helyes hátrasorolással jár majd.
“Tízhelyes büntetést kapunk ezen a hétvégén, de végig ez is volt a terv. Nem nagy titok, nem nagy meglepetés. Mindvégig az volt a terv, hogy mindig az aktuálisan elérhető legerősebb motorral versenyezzünk az idény folyamán. Úgy gondolom, hogy a motorrészlegünk nagyon komoly munkát végzett, így nem szabad erre hátrányként tekinteni, sőt pozitívum” – mondta Vettel a motorcseréről.
“Ha önmagában ezt a versenyt nézzük, akkor persze nem jó hír, de az egész projektet, az egész szezont kell nézni, a terv pedig az volt, hogy itt teszünk majd be friss motort az idény hátralévő futamaira. Az előrelépést kell nézni, nem a büntetésre kell koncentrálni.”

Kommentek

Ezért nincs itthon normálisan eltakarítva a hó

Egy olvasói videó kapcsán megkérdeztük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, hogy ugyan miért nincs normálisan letakarítva a hó az utakról. Megkaptuk a választ.

Több téren is tökéletesebb az idei Lexus IS

Az idei évre frissülő Lexus IS átgondoltabb külsővel, javított kezelőfelülettel, átfésült futóművel érkezik, és most is, mint mindig, a német konkurencia babérjaira tör.

Nyolcmillióért szerelt fel tűzoltókat a Mercedes

Nyolc millió forint értékű adománnyal támogatja a Mercedes-gyár a megyei tűzoltószövetséget.

Részegen vezette a Ferrarit, borítékolható volt az eredmény

Egy texasi fiatalember talán azt hihette, csak pickupjának tolja csutkarészegen, de sajnos egy Ferrariban ült.

Nem készül több a világ leggyorsabb autójából

A Hennessey lezárt egy korszakot, elkészítették az utolsó Venom GT-t. Jöhet az újabb projekt.

“Feltámad a Trabant, 1,4 millióba fog kerülni!”

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a közösségi hálókon, és egyre több oldal hiteles állításként veszi át, pedig csak nyomokban igaz.

F1: Maldonado várta a mercis lepattanót

A korábbi Williams- és Lotus-pilóta balesetkirály, Pastor Maldonado abban reménykedett, hogy Nico Rosberg visszavonulása visszatérési lehetőséget nyit számára a Forma-1-ben.

F1: 2017-ben is a tavalyi autóval indulna a sereghajtó

Az összeomlás szélén táncoló Manor-csapat kérvényezte a Nemzetközi Automobil Szövetségnél, hogy a tavalyi modellel vághasson neki a 2017-es idénynek.

Száznál is több autóbuszt vásárolt tavaly a BKV

Megkérdeztük a BKV-t, hogy tavaly hány darab autóbuszt sikerült vásárolniuk. A számolgatás végén mi is meglepődtünk.

Anyósgyilkos járművek

Erre a hétre valahogy csupa olyan visszahívás jutott Európában, amelyek az első utasülésnél – közkeletű nevén az anyósülésnél – észlelt, életveszélyes hibákat hivatottak orvosolni.

F1: Bottas magával vitte a Williams-szponzort

A Williams nem csak versenyzőjét veszti el, Valtteri Bottasszal együtt régi-régi szponzora is a Mercedeshez távozik.

Keményít a rendőrség: minden sofőrnek szondát kell fújni

Mostantól nincs kivétel, minden sofőrnek meg kell fújnia az alkoholszondát. A rendőrség a finn módszerrel szeretné kiszűrni az ittas vezetőket. Nógrádban vezetik be először.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.