Zongorázni tanul az F1-világbajnok

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.10.19. 17.30

A Mercedes Forma-1-es világbajnoka újabb lépéseket tesz a zenei karrierépítés terén, a gitár után már a zongorán is kezd eligazodni.

Mostanra köztudott, hogy a hamarosan háromszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton szenvedélye a zene, szabadidejében házi stúdiójában dolgozik, hogy aztán világsztár haverjainak mutogassa a műveit, amelyeket talán a nagyközönség is megismer majd pár év múlva.
Az angol versenyző régóta tud gitározni, de most tovább bővíti a tudását, immár a zongorán is kezd eligazodni. Az alábbi videót vasárnap osztotta meg követőivel a Twitteren.

Mondanánk, hogy Hamilton szerencsés helyzetben van, hiszen az idén a Williams tartalékosaként dolgozó Adrian Sutil kimondottan jó zongorista, így akár a versenyhétvégéken is kaphatna leckéket tőle, azonban a két pilóta addigi szoros barátsága megszakadt 2012 elején, amikor az angol nem volt hajlandó tanúként megjelenni a német ellen folyó büntetőügy tárgyalásán.
Sutil egyébként így játszik:

Kommentek

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

F1: Hamilton dobta az edzőjét

Lewis Hamilton a 2017-es idényre megvált trénerétől, mostantól a saját elképzelései szerint edz, de motiváltabb, mint bármikor.

F1: Alonso így izmozott Hamiltonnak

Fernando Alonso az Ausztrál Nagydíj előtt még egészen jó kedvében volt.

F1: A Mercedes orrára koppintottak

A nemzetközi sportsajtó Sebastian Vettel és a Ferrari sikerétől hangos a Forma-1-es idénynyitó, a melbourne-i Ausztrál Nagydíj másnapján.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

Életveszélyes előzés után bosszúálló üldözés Békésben

Többször írtunk már a defenzív vezetési stílus életmentő hatásáról. Mert rengeteg idióta van az utakon, és ha lesüllyedünk a szintjükre, és belemegyünk egy adok-kapok szituációba, akkor azzal csak magunkat, és utasainkat veszélyeztetjük.

Harmadik üléssort kap a Honda CR-V

Az új generációs Honda CR-V fedélzetén mostantól akár heten is utazhatnak. Egyetlen bökkenő van csupán: a sokszemélyes verziót csupán egy piacon forgalmazzák.

Marad Rexton a SsangYong csúcsmodellje

Nem várta meg a világpremiert a SsangYong, idő előtt bemutatott két képet a múlt héten beharangozott nagy szabadidő-modelljéről.

Jöhet a rendszeres magyar KRESZ-vizsga

Egy hazai kutatás szerint az autósok 40 százaléka úgy látja, hogy a sofőröknek javára válna, ha időközönként újra kellene vizsgázniuk KRESZ-ből.

Ennyire olcsón még senki nem jutott hozzá Lamborghinihez, pláne nem ilyenhez

Mondjuk 5 dollárt pont megér ez a szénné égett Lamborghini Huracan. Egy fillérrel sem többet.

Fontos változás jön a rendszámoknál

Áprilistól nyílik lehetőség a közúti forgalomban a szürke rendszám­tábla kitételére azokra a gépjárművekre, amelyekre biciklitartó van felszerelve.

Brutális C-kupéval erősít a Mercedes

Az AMG C63 R egy közútra száműzött pályaversenyautó lesz, ami már úgy is hátborzongató, hogy semmit nem tudunk róla.

Figyelj, ezzel a civil autóval vadásznak a rendőrök

Már Keszthelyen és Nagykanizsán is segíti a rendőrség munkáját a két fedélzeti kamerája miatt speciális feladatokra is alkalmas felderítőautó.

Tényleg ördögtől való ez a BMW M3?

A hirdető azt mondja, igazi kuriózum, de vajon nem a márka meggyalázása, ha dízelmotort raknak a BMW M3-ba?

Így vezet villanyautót egy ralilegenda

Rauno Aaltonen a ballábfék pápája, aki még most, 79 évesen is tudja, mitől döglik a légy. A legendás MINI-s pilótát felkérte a BMW, ugyan fusson már egy kört az i3-mal, és ő megtette.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.