Maldonado: Nem volt nagy ötlet otthagyni a Williamst

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.10.16. 11.30

Pastor Maldonado ma már bánja egy kicsit, hogy 2013 végén a Williamstől a Lotushoz igazolt, de azt mondja, kitart és teszi a dolgát.


A Williams Pastor Maldonadóval a volánnál ugyan hosszú-hosszú idő után aratott újra futamgyőzelmet a 2012-es Spanyol Nagydíjon, de az a verseny kivétel volt, ugyanis a grove-i csapat iszonyú mélységekben járt akkoriban, 2013 pedig négy évtizedes történetük legrosszabbja volt.
Maldonado 2013 végén úgy döntött, a 2012-13-ban rendszeres dobogós Lotus kedvéért elhagyja a Williamst, de a lehető legrosszabbkor lépett: míg a Lotus 2014-re teljesen versenyképtelen lett, a Williams a Mercedes-motorral az élmezőnybe kapaszkodott fel. A venezuelai pilóta nem titkolja, hogy egy kicsit megbánta a távozást:
“Az elkeserítő nem jó szó, inkább csak nehéz megemészteni. Nem volt a legjobb ötlet, de most már keményen dolgozom ezzel a csapattal. Sportolóként mindig sikerre éhes az ember, mindig többet vár. Néha döntéseket kell hozni, aztán viselni a következményeket. Én is ezt tettem.”
“Fantasztikus csapat ez, talán nincs olyan infrastruktúrája, mint másoknak, és főleg nem olyan anyagi háttere, azonban itt sokkal inkább megtanultam csapatban dolgozni, egészen más filozófiával. Meggyőződésem, hogy ez hasznomra válik majd a jövőben is. A remélt eredmények egyelőre nem jönnek, viszont sokat tanultam, a tapasztalat pedig nagy dolog.”


A venezuelai azt is leszögezte, hogy egyelőre csakis a Forma-1-re koncentrál, nem gondol arra, hogy más latin-amerikai versenyzőkhöz hasonlóan az USA-ban keressen boldogulást.
“Talán Amerikában is sikeres lehetek valamikor, de pillanatnyilag nagyon is élvezem a Forma-1-et. Még sokat érhetek el itt, megérdemlem, hogy esélyt kapjak rá, hogy megmutassam, mire is vagyok képes.”
Romain Grosjean távozása miatt a Lotus egyelőre keresi Maldonado leendő csapattársát (Jean-Eric Vergne, Kevin Magnussen, Jolyon Palmer a három fő esélyes), a venezuelai azt mondja, neki mindegy, ki lesz az, de lehetőleg tapasztaltabb versenyző legyen.
“Remélem, hogy jó csapattársat kapok, akivel együtt tudunk dolgozni a csapat érdekében. Ha beszáll a Renault, nem is nulláról, de majdnem onnan indulunk majd, szóval fontos lesz a jó légkör, és az, hogy jó, versenyképes pilóta jöjjön, akivel a lehető leggyorsabban versenyképes szintre juttathatjuk a csapatot. Lehetőleg tapasztalt versenyzőt szeretnék.”

Kommentek

F1: Alonso így izmozott Hamiltonnak

Fernando Alonso az Ausztrál Nagydíj előtt még egészen jó kedvében volt.

F1: A Mercedes orrára koppintottak

A nemzetközi sportsajtó Sebastian Vettel és a Ferrari sikerétől hangos a Forma-1-es idénynyitó, a melbourne-i Ausztrál Nagydíj másnapján.

F1: A McLaren kikéri magának a mercis pletykát

A McLaren szerint szó sincs arról, hogy a csapat fontolgatná a Honda kipöckölését a versenyképesebb Mercedes-motorért cserébe.

F1: Räikkönen nem bírja a tempót?

Kimi Räikkönen nem volt igazán versenyképes az Ausztrál Nagydíjon, a Ferrarinál többet várnak tőle, de vajon képes lesz-e hozni?

Tipikus példája a “megkímélt BMW, nyugdíjas orvostól eladó” hirdetésnek

Látszólag nem lett baja az autónak, de xDrive ide vagy oda, ezt akkor sem erre találták ki. Ez kínzás.

Tanult hibájából a Mazda

A CX-5 második generációjára helyretette az elsőnél elkövetett tévedését a Mazda. És még persze sok mást is.

F1: Az újonc is beszólt a McLarennek

Fernando Alonso után újonc csapattársa, Stoffel Vandoorne is azt nyilatkozta, hogy a McLaren-Hondáé a leglassabb autó a mezőnyben.

Tarlós István felébredt a kómából

A magyar közlekedési szankcionálás rendszere (magyarul: a büntetések) kilenc éve romlott el teljesen, amikor még Gyurcsány kormánya kitalálta az objektív felelősség nevű baromságot. Tarlós hol volt eddig, hogy ezt csak most vette észre?

Ismét csökken az üzemanyag ára

Szerdán folytatódik az üzemanyag árának csökkenése, ezúttal a gázolaj lesz olcsóbb.

Darth Vader egyszerűen kamionná vált

Egy dizájner olyan Kamazt gondolt ki, melyre legszívesebben már most felülnénk, mert ötvözi a versenykamionokat és az űrhajókat.

F1: Hamilton nagyon ráizgult az idei szezonra

Lewis Hamilton az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után úgy fogalmazott, hogy az idei szezonban a legjobbak csapnak össze a vb-címért.

F1: Vizsgálják a melbourne-i pályainváziót

Bár egyesek ünnepelték, hogy a nézők az Ausztrál Nagydíj leintése után bemehettek a pályára, a Nemzetközi Automobil Szövetség kivizsgálja az egyértelműen veszélyes esetet.

Bicikli 11 millióért, nooormális?!

A jacht után most itt a Bugatti-kétkerekű: a PG bringája műszakilag is odateszi magát, de 39 ezer dolláros ára azért így is magas.

Hemzsegnek az 50 ezres kanyarok Budapesten

Mutatjuk, hol kaphatsz súlyos büntetést Budapesten, ha egy kicsit nem figyelsz, vagy nem követed a szabályokat.

Munkagéppel mennek a tüntetők ellen a rendőrök

A szomszédos Szlovákiában fejlesztik a jövő rendőrségi oszlatójárművét. A Božena Riot az építőipari és mezőgazdasági munkagépek ketrecharcos unokatestvére.

Ez minden idők legmagabiztosabb parkolóból történő kiállása

Hogy tudott innen így kiállni? Oda egy hajszál nem fért volna! Hozzáért vagy nem ért hozzá? Megannyi kínzó kérdés!

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.