F1: Itt van Vettel ujjának titka

Egyszer leszakadt, úgy kellett visszavarrni

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.10.14. 08.30

Sebastian Vettel egykori csapatfőnöke tudni véli, miért mutogatja olyan örömmel jobb kezének mutatóujját a négyszeres világbajnok.

Sebastian Vettel egyik védjegye, hogy sikerei esetén – pole, futamgyőzelem – jobb keze kinyújtott mutatóujjával jelzi, ki is a No. 1.
A kezdetben mókás gesztus sikerei csúcsán már-már gyűlöletessé vált a szurkolók körében, meg is kapta a “Finger Boy” (ujjas gyerek) gúnynevet, és csak idén, az elszórt ferraris diadalok nyomán kezd rehabilitálódni.
Eddig úgy tűnhetett, hogy elég magától értetődő a vetteli ujj, de most kiderült, hogy sztori is van mögötte, amit egykori Formula Renault-s csapatfőnöke, Trevor Carlin mesélt el a brit Sky Sports F1 Midweek Report műsorában.


“Elképesztően gyors srác volt, és első nálunk töltött idényében (2006-ban, a szerk.) Spában megpróbálta padlógázon bevenni ez Eau Rouge-t (Spában). Nagy balesete volt, az egyik első kerék leszakadt, átrepült az autó felett, és amikor próbálta megfogni az autót, lekapta az első ujjpercét” – idézte fel a motorsportszakember.
“Másnap sínbe tett, rendesen bekötözött ujjal jelent meg a pályán, de még akkor is fülig ért a szája, pedig nem is versenyezhetett. Az első ujjperce leszakadt, úgy kellett visszavarrni” – mondta el Carlin, hogy szerinte miért is mutogathatja olyan büszkén az ujját a négyszeres világbajnok.
Ha a nyitóképünket jobban megnézzük, az ujjon látszik is a felidézett baleset nyoma.

Kommentek

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

Nem kap új elnöki limuzint Donald Trump

Úgy tervezték, hogy a friss fejlesztésű Cadillac a beiktatással egy időben debütál, de most mégis úgy tűnik várni kell pár hónapot az elnöki szörnyeteg érkezésére.

Tom Hanks különleges guruló ajándékot kapott

Tom Hanks budapesti tartózkodása alatt több Kispolskit és világhírűvé tett, előszeretettel fotózkodott a lengyel gyártású kisautóval. Ez a szokása most érdekes fordulathoz vezetett.

Levágom a kezed, ha még egyszer autóhoz nyúlsz

Prestige Intimidator – így nevezi a Jeep Wranglerhez készített optikai átépítő csomagját a Voltron Motors. Félelmetesnek tényleg félelmetes, de hol marad a presztízs? És a jó ízlés?

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

Hétfőn kitilthatják az öreg autókat Budapestről

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.