Lewis Hamilton (1.): “Izgalmas volt a rajt, elég közel voltunk egymáshoz Nicóval, vártam, hogy jó verseny lesz köztünk. Sajnálom, hogy végül elvesztette a csapat az egyik autót. Amikor láttam magam mögött Sebastiant, gondoltam is rá, hogy milyen jó lenne, ha Nico lenne ott. Rengeteget tett a csapat ezen a hétvégén is, büszke vagyok, hogy itt lehetek, és hogy megelőztem Sennát. Nagy gondom nem volt ma a gumikkal, kicsit lassú volt a safety car, de ennyi. A fantasztikus csapat nélkül nem lettem volna képes erre!”
Sebastian Vettel (2.): “Nem számoltam, zsinórban hányadik dobogóm, de jó, hogy megint itt lehetek. Az autó egyre jobb lett a futam alatt, bíztam benne, hogy megcsíphetem Lewist, de azt hiszem, ő a végén nem hajtotta már annyira az autót. Elégedett vagyok a versennyel, akár Kimi is itt lehetett volna, de végül másképp alakult. Jövőre szeretnénk valódi ellenfelek lenni, de jó munkát végzünk, jó irányba haladunk, remélem, közelebb leszünk jövőre.”
Sergio Perez (3.): “Nagyon jó érzés újra itt lenni a dobogón, nagy öröm, hogy itt volt a családom is. Egy körrel a vége előtt úgy tűnt, vége van, abban a pillanatban eléggé elszomorodtam, de minden mindegy alapon nekimentem az utolsó körnek. Nagyon kopottak voltak már a gumijaim, különösen az elsők, hihetetlen érzés volt, amikor láttam a balesetet magam előtt. Nagyon örülünk ennek a sikernek, az egész csapat számára óriási eredmény. Leesik majd mindenki álla, ha meglátják, mennyien drukkolnak nekünk Mexikóban!”