F1: Alonso titkolná, Räikkönen nem szégyelli

Szerző: BakaGábor levél küldés 
Dátum: 2015.10.09. 08.30

Fernando Alonso szerint a csapatrádiós üzenetek, kifakadások nem tartoznak a nagyközönségre, Kimi Räikkönen szerint viszont nincs ebben semmi, ez is az F1-hez tartozik.

A két héttel ezelőtti Japán Nagydíjon, azaz a Honda hazai versenyén égett a japán gyártó és a McLaren, amikor a futamon a középmezőnybeli riválisok lazán előzgették az autóikat. Fernando Alonso nem is bírta, a csapatrádión GP2-es motornak bélyegezte a Honda erőforrását.


A McLaren-vezér Ron Dennis utólag azt mondta, ez szakmailag méltatlan volt, és a verseny után néhány órával már maga Alonso is arról beszélt, hogy csak az elkeseredés bukott ki belőle, de az ilyesmi nem tartozna a nézőkre. Szocsiban ezt ismételte.
“A rádiós beszélgetéseknek nem kellene nyilvánosnak lenniük, hiszen az üzenetek a csapatnak szólnak, nem a közönségnek. Egész idényben próbáltunk pozitívak lenni, de nehéz a helyzet és természetes, hogy a küzdelem hevében előjön a frusztráció.”
“De ahogy már mondtam, a motorsport egyedi abban, hogy ott a mikrofon a sisakunkban és az üzenetek kimennek a közvetítésben. Képzeljük el, mit hallhatnánk az NBA-ben vagy a fociban! Örülök is, hogy csak Szuzukában ment ki, amit mondtam. Lett volna ám meglepetés, ha hallották volna, hogy miket mondtam vagy mondott Jenson más versenyeken!”
Szocsiban természetesen Alonso tavalyi csapattársát, az időnként vicces, máskor flegma, nem egyszer trágár rádiós üzeneteiről ismert Kimi Räikkönent is megkérdezték a témáról, de a finn cseppet sem ért egyet a spanyollal:


“A csapat és a pilóták dolga, hogy titokban tartsák, amit akarnak. Vannak megbeszélések, sok mindent megvitatunk és azok nem kerülnek nyilvánosságra. Jól tudjuk, hogy működnek a dolgok: ha (a show szempontjából) jó a rádió, akkor azt ki fogják adni, szóval rajtunk múlik (mit mondunk). Ha valamit nem akarunk a közönséggel tudatni, akkor könnyedén megtarthatjuk magunknak.”
“Egyszerű ez, évek óta tudhatjuk, hogy a rádiós üzenetek adásba kerülnek. Mindenkire ugyanúgy igaz ez, sosem volt titok. A közönségnek, a tévénézőknek jó ez, nekik érdekes, ha hallhatják, mi folyik.”

Kommentek

F1: Jövőre eltüntetik a cápauszonyokat

A Forma-1 állandó versenyigazgatója szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség 2018-ra betilthatja az idén visszatért légterelőket. Charlie Whiting a Verstappen-szabályról is beszélt.

Paddockforradalom a Forma-1-ben

Folytatódik a Forma-1 megújítása, az új tulajdonos, a Liberty Media döntése alapján az idei évtől korlátozott számban a paddockba szóló belépőket is piacra dobnak.

F1: Csak a fejeket figyeljük!

Holnap az Ausztrál Nagydíj szabadedzéseivel megkezdődik a 2017-es Forma-1-es szezon. Mutatjuk a versenyzők idei sisakjait, hogy tudjuk, mikor kit látunk a pályán.

Forma-1-es kvíz profiknak és tanulékony kezdőknek

Kened-vágod az F1-es pilóták fontos és érdekes statisztikáit? Ha igen, ha nem, itt egy kérdezz-felelek, amiből a lexikon-agyú rajongók is tanulhatnak. Tedd próbára magad!

Benzinpárán megél az új Suzuki Swift

Nem lesz dízelmotor az új Swiftben, de annyival könnyebb elődjénél, hogy tényleg nagyon keveset fogyaszt. A francia Alpok lábánál vezettük az ötödik generációs Suzuki Swiftet.

Mesterséges nappali fénnyel segítenék a kamionsofőröket

A Daimler azon töri magát, hogyan tudna a természetes fényhez hasonló világítást teremteni a kamionokban. Szerintük a fényszegény fülkék rossz hatással vannak a sofőrök teljesítményére.

Legendás Ford Escort cserélt gazdát 72 millió forintért

A Ford Escort Mk I raliváltozatából nem sok maradt meg gyári állapotban, ezért ritka kincs a gyűjtők körében. Néhány napja cserélt gazdát az egyik patika állapotú példány.

Megtalálod a Bentley-t ezen a 60 ezer megapixeles fotón?

A világ egyik legnagyobb fényképét készíttette el a Bentley. A technológia a NASA-tól származik, a téma pedig a világ egyik legdrágább felnőtt játszótere: Dubaj.

Váratlan magyar konkurenst kapott a McDonalds

Különleges töltőállomást mutatott be a MOL, Kelet-Közép-Európában elsőként a drive through szolgáltatást vezetnek be rajta.

Visszanyal a fagyi: jogsértés miatt hőbörög Kína

A kínai Chery Automobile Co. panaszt tett a helyi szabadalmi szervezeteknél: el akarják érni, hogy a Mercedes elektromos almárkája ne használhassa az EQ nevet.

Csalással vádolják a Fordot

Elégedetlen ügyfelek csoportos pert indítottak a Ford ellen, mert legizmosabb autójuk pont arra nem alkalmas, amire hirdették.

Fény derült a nyírségi permetező vonat titkára

Az összeesküvés hívők azonnal Chemtrail-t kiáltanak, ezért megkérdeztük a MÁV-t, mi is folyik ebből a vonatból.

F1: A Mercit “biztosan érdekli” Vettel

A Red Bull-fejes Helmut Marko kezdi a kavarást, azt mondja, a Mercedest egyértelműen érdekli a ferraris Sebastian Vettel 2018-as szerződtetése.

Adnál ennyi pénzt egy Bentley-másolatért?

A Bentley Continental GT-replika Ford Mustang-alapra épült, a kivitelezéssel nincs is nagy gond, de azért látszik, hogy ez csak másolat. Kérdés, hogy megér-e ennyi pénzt.

Keménytetőt kapott a Mazda MX-5

A klasszikus kanavász és a furmányos eltűnő targa után itt a harmadik tetővariáció. Sajnos nem veheti meg bárki.

F1: Rajthoz állhat Wehrlein Melbourne-ben

Rajthoz állhat a melbourne-i Forma-1-es idénynyitón Pascal Wehrlein, a Sauber német pilótája, miután az orvosok megadták neki az engedélyt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.