F1: Nagy pörgés lesz a bokszutcában

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.10.08. 10.30

A Pirelli a tavalyinál lágyabb gumikombinációval készül a hétvégi Orosz Nagydíjra, két- és háromkiállásos stratégiák jöhetnek, hogy ne unatkozzunk, mint tavaly.

A Pirelli 2014-ben konzervatív párosítással – közepes és lágy – készült a Forma-1 történetének első Orosz Nagydíjára, a vadonatúj szocsi pályán nem akartak további nehézségeket támasztani a csapatok számára, ahogy a Mercedes mögött még igen kiélezett konstruktőri küzdelmet sem akarták elbillenteni valamelyik csapat irányába.
Az olasz gyártó óvatossága visszafelé sült el, a gumik az örökkévalóságig bírták Szocsiban, amiből egykiállásos, nagyon unalmas futam kerekedett.
A Pirelli nem szeretné, ha idén is ez ismétlődne, így a két leglágyabb keveréket, a lágyat és a szuperlágyat kapják a csapatok a hétvégére, a gumiszállító két- és háromkiállásos stratégiákkal számol.


“Tavaly még komoly kérdőjelekkel szembesültünk az első szocsi verseny kapcsán, ahogy minden új helyszínnél ez a helyzet, de azóta gyűjtöttünk adatokat, idénre több az információnk. Így aztán lágyabb gumikkal is készülünk az idei versenyre, hogy visszatérjünk a minden futamnál kívánatos két-három kerékcserés tartományba” – mondta a Pirelli motorsportfőnöke, Paul Hembery.
A lágy-szuperlágy kombinációból az utóbbi keverék használata szinte megoldhatatlan feladatot jelentett Szingapúrban a Mercedes számára, az ezüst nyilak 2014 kezdete óta sosem voltak olyan versenyképtelenek, mint pár hete a délkelet-ázsiai városállam utcai pályáján, így külön izgalmat jelenthet, ha hasonló történik Szocsiban is, és a Ferrari, a Red Bull vagy a Williams győzelmi esélyekkel küzdhet.

Kommentek

70 millióért a tiéd lehet Magnum Ferrarija

A Bonhams holnap elárverezi azt a Ferrari 308 GTS-t, amellyel Tom Selleck csapatott Hawaii szigetén, mint Magnum magánnyomozó.

Ilyen motorok lesznek a Kia csúcsszedánjában

Véglegesítette a Stinger kupélimuzin motorpalettáját a Kia. Hibrid nem lesz egyelőre.

Új alvázas Suzuki jön!

A Suzuki illetékesei megerősítették, hogy a Jimny utódja is létravázra épül majd. Egyéb konkrétum nincs.

Minden, amit az új Toyota Yarisról tudni lehet

Márciusban frissítőkúrát vesz a Yaris. Kistestvérének megjelenését ölti majd magára.

Őrületes középmotoros Golf eladó, amcsi V6-ossal

Ha éppen van felesleges 1,7 milliód valami őrültségre, akkor ne keress tovább, megtaláltad. Persze a szállítás nem lesz egyszerű, és az NKH-nak is lesz egy-két szava hozzád.

Mazda MX-5 azoknak, akik nem szeretik az MX-5-öt

Biztonságérzetet adó fix C-oszloppal, a bezártság érzetét adó kemény targatetővel, komfortot adó automata váltóval is vehetnek mostantól kis Mazda roadstert azok, akik alapvetően nem is szeretik a roadstereket.

Mobillal szoktatnak le a vezetés közbeni mobilozásról

A kezdő vezetők virtuális szemüveg segítségével tanulhatják meg, hogyan reagáljanak a balesetveszélyre, és egyúttal megtapasztalhatják a helytelen viselkedés drasztikus következményeit.

Csökkent a győri Audi teljesítménye

Csökkent az Audi Hungaria Motor Kft. teljesítménye 2016-ban, 2015-höz képest 95 882 motorral és 37 231 járművel kevesebbet gyártott a cég.

Csirkebuszként élednek újjá az amerikai iskolabuszok

Guatemalában számos amerikai iskolai busz kezd új életet. Az úgynevezett csirkebuszokon azonban résen kell lenniük a turistáknak.

Rábólintottak a Forma-1 megvételére

A Forma-1 kereskedelmi jogainak felvásárlására készülő amerikai Liberty Media részvényesei kedden jóváhagyták az üzletet.

F1: Na ki jelentkezett be Bottas üléséért?

A Mercedeshez igazolt Valtteri Bottas felszabadult williamses helye is vonzó volt: a pilóta honfitársa, Heikki Kovalainen négy év távollét után is szívesen visszatért volna az F1-be a kedvéért.

Meglepő autót fotóztak az M5-ösön

Vajon ki vesz amerikai piacra gyártott Passatot itthon, mikor állítólag futóműve rosszabb konstrukció, mint az európaié? Ennyivel olcsóbb lenne?

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.