F1: A Honda szerint a McLaren miatt fújnak rájuk

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.09.28. 15.30

A Japán Nagydíj után Arai Jaszuhisza, a Honda sportfőnöke arról beszélt, le kéne állni azzal, hogy mindent a motorgyártó nyakába varrnak.

A Honda hazai versenyén, sőt saját tulajdonú pályáján különösen rosszul eshetett a gyártónak, hogy a verseny közben Fernando Alonso GP2-esnek csúfolta a motort. Arai Jaszuhisza sportfőnöknek korábban Monzában is voltak nehéz pillanatai, ahol szó szerint nekiesett a (főleg brit) sajtó, a lemondását követelve.
Arai arra gyanakszik, hogy az egész akciót a McLaren szervezte, márpedig a közös munka így nem mehet tovább. “Hogy támogat-e minket a McLaren? Ha a technikai oldalt nézem, igen” – mondta Arai. “De ha visszagondolok Monzára, a sajtó nem viselkedhetett volna ennyire csípősen.”
“Természetesen mi is csalódottak vagyunk, de ez a negativitás nem segít. A csapat felelőssége, hogy ne alakulhassanak ki ilyen szituációk.”
“A Honda mindig őszinte volt, elmagyaráztuk, hol tartunk, és min kell változtatnunk. Nem minden a motoron múlik, a kasztnival kapcsolatban is vannak hiányosságok.”
Arai megerősítette, hogy a Honda motorja alapvetően jó, a nagy gond az energia-visszanyeréssel van, ami egyes pillanatokban akár 160 lóerő hátrányt is jelenthet. “Nehéz lenne ezt idén kijavítani, mert át kell terveznünk az egységet. De a következő szezonra készülve már dolgozunk rajta.”

Kommentek

Családi mindenest, de milyet?

Használtautó-vásárlásban segít szakértőnk, aki egy levélváltással is irányt mutathat az igényeinknek megfelelő kivitel megtalálásához.

Ez a kézműves módszer új fejezetet nyit a hengerfej felújításban

Precíz megoldás helyett ösztönből tolja emberünk. Az eredmény kétséges, de legalább az eljárás látványos.

Magyar rekord a BMW-nél

Soha annyi új BMW nem kelt el Magyarországon, mint 2016-ban. A siker nem csak a hagyományos modelleké, Közép-Európában i-modellekből is nálunk fogy a legtöbb.

Súlyos kockázat a járműjavításhoz használt illegális eszköz

Súlyos közlekedésbiztonsági kockázatokat jelentenek az autókban használt szoftverek és egyéb műszaki elemek működését ellenőrző nem jogtiszta, vagy nem megfelelően frissített diagnosztikai eszközök – hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).

Top 10: a magyarok kedvenc használt autói

Úgy fest, hogy a közlekedési alapszükségletek kielégítésére szolgáló modellek mellett sok honfitársunk álmait valósítja meg használtautó-behozatallal. Közöljük a tíz legnagyobb darabszámban behozott használt autót.

1,3 milliárd liter benzint fogyasztottunk tavaly

Tavaly 5,5 százalékkal, csaknem 3 milliárd 358 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás a magyar piacon, ezen belül a gázolaj iránti kereslet 6,4 százalékkal, a benziné pedig 4,1 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.

Fából faragott futóművel támasztották fel a sánta terepjárót

Aki terepjárásra adja a fejét, annak leleményesnek kell lennie. Az erdő mélyén, a vadonban nincs szerviz, csak a merész ötletek segíthetnek ha nagy a baj.

Iszonyatos luxus-pickup a Mercedestől

Miközben a Nissannal közösen fejlesztett X-osztály mezei munkaeszköznek ígérkezik, a cég más részlegei nem voltak ennyire józan gondolkodásúak.

Megvan az év első, szájtátós kamiontuningja!

Egy magyar csapat úgy alakította át egy Scania utasterét, hogy arra talán még külföldön is csorgatni fogják a nyálukat a kamionsofőrök.

Betegségnevű elektromos szupersportkocsi, de honnan?!

A Dendrobium nem valami alattomos gombás fertőzés, hanem egy futurisztikus külsejű sportkocsi, amely egyrészt elektromos, másrészt hamarosan gyártani fogják, harmadrész szingapúri.

Elsírta magát a szerelő, amikor ezt meglátta

Vajon mire gondolt emberünk, amikor fa fékbetéteket drótozott a féktárcsához? A többiről nem is beszélve.

Életükkel játszanak a marosvásárhelyi autósok

Életveszélyes játékot űzött több autós és motoros a Maros jegén.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.