F1: Így ülhet át Alonso a Red Bullba

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.09.26. 11.30

A McLaren-Honda újabb értékelhetetlen hétvégét fut Japánban, egyre erősebbek az arról szóló pletykák, hogy Fernando Alonso lelép.

Noha szerződéses ügyekben semmit nem lesz biztosra venni, Fernando Alonsónak állítólag van olyan záradék a szerződésében, amely lehetővé teszi számára, hogy elhagyja a McLaren-Hondát. Ez a csapat idei és a jövő évi várható formáját elnézve nem lenne meglepetés, bár Alonso csak versenyképes autóba ülne át.
A Red Bull lehet az egyetlen opció számára, egy szuzukai pletyka magyarázatot is adott erre. Ezek szerint a Lotus/Renault-tól távozó Romain Grosjean helyére akár Danyiil Kvjat is átülhet a Red Bullból, így Alonsónak felszabadulna egy hely. Persze, kérdés, mennyire ugrana bele az újabb bizonytalanba, hiszen még azt sem tudni, milyen motorja lesz a Red Bullnak jövőre.
Az biztos, hogy a hazai hétvége ellenére Ron Dennis McLaren-vezér szombaton nem volt a pályán, de állítólag betegség miatt: vírusos lázzal nyomja az ágyat az egyik tokiói hotelben.
Alonso közben már pedzegeti, hogy máshol, az F1-en kívül keresné a sikert, ha úgy alakul. “Remélem, hogy lehetek még világbajnok. Mintha már húsz éve nyertem volna az utolsót. Ha nem megy itt, vannak más kategóriák is, ahol még bajnok lehetek. Még sok év áll előttem” – mondta Alonso.

Kommentek

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

KRESZ-oktatás, amire régóta vártunk

Ez a két videó a legkisebbeknek tanítja meg a KRESZ alapjait, és ennek nagyon örülünk.

F1: A Renault nem fog Alonsóért kapkodni

A Renault Forma-1-es főnöke nincs meggyőződve arról, hogy 2018-ra meg kellene szerezniük a McLaren-Hondától valószínűleg távozó Fernando Alonsót.

Elképesztő világcsúcsot futott a Honda

Mostantól a Honda Civic Type R tartja az elsőkerék-hajtású autók pályacsúcsát a Nürburgringen. Nem kevéssel verte meg az eddigi bajnokot.

F1: Ecclestone Hamiltonra fogad 2017-ben

A Forma-1 volt irányítója, Bernie Ecclestone szerint a Mercedes angol pilótája kerül majd ki győztesen a ferraris Sebastian Vettellel folytatott bajnoki küzdelemből idén.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.