F1: A McLaren-Honda otthon is leszerepelt

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.09.26. 10.55

Égett a McLaren-Honda a hazai időmérőn: Buttonnak elfelejtettek szólni, így az első körben kiesett, Alonso pedig hiába hozta a legjobb körét, az sem volt elég semmire.

A McLaren-Honda a hazai pályán, a Japán Nagydíj időmérőjén – papírformának megfelelően – leszerepelt: Jenson Button kommunikációs baki miatt már a Q1 végén búcsúzott, míg Fernando Alonso tökéletesen esélytelenül próbálkozott a Q2-ben.


“Az első nekifutásomnál nem szóltak, hogy melyik motorbeállítással menjek, pedig minden mért kör előtt mondani szokták, de így az akksi a kör felére lemerült. Elfelejtettek szólni, én meg a szokásos üzemmódra kapcsoltam, de emiatt a kör első felében kifogyott az akkumulátor. Nem férnek bele az ilyen apró hibák, ilyen egyszerű dolgok. Sokkal nagyobb bajokkal kellene foglalkoznunk. Nem is vagyok mérges, egyszerűen csak a tényekről beszélek. Nem férnek bele az ilyen kis hibák egyikünktől sem, beleértve magamat is. Ezektől meg kell szabadulnunk” – nyilatkozta az épp a visszavonulás és a maradás között ingadozó angol veterán.
“Nem tudom, hogy továbbjutottam-e volna, de érzésre nem volt rossz. Megvolt ez esély, de eltoltuk. A verseny húzós lesz, a gumik nagyon gyorsan túlmelegednek, szóval holnap mindenki gondban lesz, mi is” – tette hozzá.


Alonso ugyan továbbment a Q2-be, de ott gyakorlatilag utolsó lett, csak a kört nem teljesítő Max Verstappen elé rangsorolták a 14. helyre. Azt mondta, ennyi volt az autóban.
“Azt hiszem, ma ez volt a maximum, a srácoknak mondtam is, hogy talán egész pályafutásom legjobb itteni körét futottam. Ha száz szett gumit tettem volna fel és egész délután körözök, valószínűleg akkor sem tudtam volna jobbat menni. Szóval a körömmel nagyon elégedett voltam, de a pozíciónk továbbra sem versenyképes, javulnunk kell.”

Kommentek

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel az Alfa 4C-t ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

Luxusautó gyűjteménnyel együtt eladó ez a hatalmas villa

Hatalmas luxusvilla 250 millió dollárért keres új gazdát, benne medence és mozi mellett pazar autógyűjtemény is található.

Vin Diesel máris lebuktatta a brutális Dodge-ot?

A pokolian erős Dodge Challenger csak áprilisban mutatkozik be hivatalosan, de a Halálos Iramban filmek forgatásán már előfordulhatnak álcázatlan példányok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.