F1: Kölcsöntargonca, pizza ebédre – bajban a Lotus

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.09.24. 13.35

A továbbra is pénzügyi nehézségekkel küszködő Lotus úgy legatyásodott, hogy Szuzukában már rendelt pizzát falatozott a csapat, a pavilonjukba be sem engedték őket.

Bár a Lotus a héten megerősítette, hogy 2016-ra is megtartja Pastor Maldonadót, így a PDVSA-tól megérkezhetnek a visszatartott milliók, valamint a Renault belépése is a küszöbön áll, ami szintén pénzt hoz majd, de egyelőre nagyon rosszul állnak.
Az enstone-i alakulat csütörtökön a késedelmes fizetés miatt nem tudott bejutni a paddockban számára kijelölt épületbe, kizárták őket. Konyhájuk nem volt, így kénytelenek voltak pizzát rendelni, és mivel a felszerelésük is (megint) késve futott be, a Mercedestől, a Saubertől és a Manortól kölcsönkért targoncákkal és egyéb szerszámokkal építették a garázst.
A fentiekhez hasonló küszködést megunó, jövőre minden bizonnyal a Haas-Ferrarinál vezető Romain Grosjean azért próbált jó képet vágni a helyzethez, amikor a Lotus-pavilon előtt, az esőben álldogálva nyilatkozott az újságíróknak:
“Az ebéd amolyan pizzabuli volt a srácokkal, de ahogy mindig, most is mindenki mindent belead. Itt vagyunk, készen állunk a versenyzésre. Mindig is mondtam, hogy elképesztő brigád dolgozik Enstone-ban, itt az újabb bizonyíték.” 


“Remélhetőleg gyorsan rendeződnek majd a dolgok, a fő pedig az, hogy mindenünk megvan ahhoz, hogy versenyezni tudjunk. A mostani helyzet egyáltalán nem zárja ki, hogy a dobogóért küzdhessünk a hétvégén. Gondoljunk csak Spára, a garázsban ott vártak a végrehajtók, mégis sikerült a dobogóra állni. Egyszerűen csak nehéz helyzetben vagyunk, válaszokat várunk a csapat jövőjét illetően, de a küzdőszellem most is megvan!”

Kommentek

Norvégiában betiltották a dízelautókat

A rossz légminőség miatt Oslo átmenetileg kitiltotta a norvég fővárosból a gázolajjal üzemelő gépjárműveket.

Opel, ami jobban kéne, mint egy BMW

Olyan Opelt vezettünk, amely annyira a vágy tárgya volt egykoron, hogy még egy dalba is befoglalták a nevét.

Családi mindenest, de milyet?

Használtautó-vásárlásban segít szakértőnk, aki egy levélváltással is irányt mutathat az igényeinknek megfelelő kivitel megtalálásához.

Ez a kézműves módszer új fejezetet nyit a hengerfej felújításban

Precíz megoldás helyett ösztönből tolja emberünk. Az eredmény kétséges, de legalább az eljárás látványos.

Magyar rekord a BMW-nél

Soha annyi új BMW nem kelt el Magyarországon, mint 2016-ban. A siker nem csak a hagyományos modelleké, Közép-Európában i-modellekből is nálunk fogy a legtöbb.

Súlyos kockázat a járműjavításhoz használt illegális eszköz

Súlyos közlekedésbiztonsági kockázatokat jelentenek az autókban használt szoftverek és egyéb műszaki elemek működését ellenőrző nem jogtiszta, vagy nem megfelelően frissített diagnosztikai eszközök – hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).

Top 10: a magyarok kedvenc használt autói

Úgy fest, hogy a közlekedési alapszükségletek kielégítésére szolgáló modellek mellett sok honfitársunk álmait valósítja meg használtautó-behozatallal. Közöljük a tíz legnagyobb darabszámban behozott használt autót.

1,3 milliárd liter benzint fogyasztottunk tavaly

Tavaly 5,5 százalékkal, csaknem 3 milliárd 358 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás a magyar piacon, ezen belül a gázolaj iránti kereslet 6,4 százalékkal, a benziné pedig 4,1 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.

Fából faragott futóművel támasztották fel a sánta terepjárót

Aki terepjárásra adja a fejét, annak leleményesnek kell lennie. Az erdő mélyén, a vadonban nincs szerviz, csak a merész ötletek segíthetnek ha nagy a baj.

Iszonyatos luxus-pickup a Mercedestől

Miközben a Nissannal közösen fejlesztett X-osztály mezei munkaeszköznek ígérkezik, a cég más részlegei nem voltak ennyire józan gondolkodásúak.

Megvan az év első, szájtátós kamiontuningja!

Egy magyar csapat úgy alakította át egy Scania utasterét, hogy arra talán még külföldön is csorgatni fogják a nyálukat a kamionsofőrök.

Betegségnevű elektromos szupersportkocsi, de honnan?!

A Dendrobium nem valami alattomos gombás fertőzés, hanem egy futurisztikus külsejű sportkocsi, amely egyrészt elektromos, másrészt hamarosan gyártani fogják, harmadrész szingapúri.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.