A múlt hétvégi Szingapúri Nagydíjon Nico Hülkenberg csúnyán ráhúzott a bokszból a pályára visszatérő Felipe Massa Williamsére, ütköztek, a Force India a 3-as kanyar falában landolt, később pedig a brazil veterán is kiszállni kényszerült a versenyből.


A stewardok Hülkenberget találták vétkesnek az incidensben, a hétvégi Japán Nagydíjra háromhelyes rajtbüntetést osztottak ki neki, valamint két büntetőpontot is kapott.
Szuzukában Massa elmondta, hogy a héten a német versenyző bocsánatot kért tőle:
“Írt egy SMS-t, amiben bocsánatot kért, ez rendes dolog, el kell ismernem. Nincs bajom vele, csatáztunk, és egy kicsit túlbecsülte a helyzetet, amikor bezárta az ajtót előttem, de az üzenet rendes dolog volt tőle” – nyilatkozta.


A csütörtöki versenyzői sajtótájékoztatón Hülkenberg nyilvánosan is vállalta a felelősséget:
“Természetesen megnéztem a felvételeket, és úgy gondolom, hogy talán több helyet kellett volna hagynom, hiszen ő volt a belső íven. Lett volna helyem a jobb oldalon, de olyankor nehéz jól látni, amikor egymás mellett van a két autó, én azt hittem, előrébb vagyok, de így utólag világos, hogy nem ez volt a helyzet.”