Miután a Szingapúri Nagydíjon az éllovas Lewis Hamilton kiesett, Nico Rosberg pedig csak a 4.helyen ért be, miközben a ferraris Sebastian Vettel győzni tudott, a már-már lejátszottnak tűnő egyéni bajnokság nyitottabbá vált.


Bár a címvédő Hamilton továbbra is 41 ponttal vezet Rosberg előtt (211 p.), Vettel kényelmetlenül közel került a némethez, mindössze 8 pont a hátránya. A Mercedesnél a hajrában feladhatják a szabad versenyre vonatkozó elvüket, az 1-2. hely bebiztosítása érdekében előkerülhetnek a csapatutasítások.
“Ha az előny tovább csökken, akkor meggondoljuk a dolgot” – ismerte el a csapatfőnök Toto Wolff a német Bildnek.
Bár a Mercedes egyelőre nem adott magyarázatot a szingapúri formaromlásra, hivatalosan ők maguk sem tudják az okát, Wolff szerint pánikra nincs ok.


“A szingapúri teljesítmény minden várakozást alulmúlt, van min gondolkodnunk, de megyünk tovább. Higgadtak maradunk, levonjuk a tanulságokat, a fájdalmas csalódásból pedig motivációt merítünk. Egy rossz hétvége nem teszi semmissé az eddigi hihetetlen idényt, tudjuk, hogy az autónk versenyképes. Persze azt is látjuk, hogy a riválisok állandó fenyegetést jelentenek.”
“Egyelőre nem tudhatjuk, hogy Szingapúr egyszeri betli volt, nem vehetjük biztosra, hogy ezután újra mi leszünk az élen, de a szuzukai pálya elvileg jól fekszik nekünk, ezen a hétvégén világosabb lesz a kép.”