Verstappennek azért kellett volna elengednie Carlos Sainzot, hogy a spanyol a frissebb gumijaival megpróbálja megelőzni Sergio Perezt. Ha nem sikerült volna, Sainz visszaadta volna a pozíciót, de ezt így részleteiben nem is magyarázták el a hollandnak.
Aki a verseny után ezt el is mondta, majd később hozzátette, még egy jó oka volt arra, hogy ne engedelmeskednek a kérésnek.
“Apuval sokat beszéltünk erről. Azt mondta, ha engedelmeskedek egy ilyen utasításnak, tökön rúg” – mondta Verstappen, akinek édesapja, Jos sokáig volt másodhegedűs Michael Schumacher mellett. A fiának nyilván nem ilyen szerepet szán.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint a hónap végén már 18 éves, Szingapúrban az utolsó helyről felzárkózva pontokat szerző Verstappen esélyes lehet a nagycsapat egyik ülésére 2017-ben. “Max nagyszerű munkát végez, egy-két szezon múlva valószínűleg komoly fejfájást okoz majd nekünk” – nyilatkozta Horner.
“Nagy problémákra készülünk, mert a csoportunkon belül jelenleg fantasztikus a pilóták minősége. Látszik, hogy működik a stratégiánk, a fiatalokba való befektetés: ezt bizonyítottuk Sebastiannal, Daniel Ricciardóval, Danyiil Kvjattal, és Verstappen mellett Carlos Sainzcal is.”
“A pilóták számára is egyértelmű az üzenet: az igazi tehetségek lehetőséget kapnak, és ha élnek vele, akár világbajnokok is lehetnek.”