F1: A metró csinálta ki Massa autóját?

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.09.20. 18.05

Felipe Massa egy ütközést átvészelt a Szingapúri Nagydíjon, később váltóhiba miatt mégis ki kellett állnia. Megőrült az elektronika.

A Szingapúri Nagydíjon komoly kihívást jelent a csapatok számára a város utcái alatt haladó metró, amelynek mágneses mezeje ellen minden évben praktikákkal készülnek. Így volt ez idén is, de lehet, hogy a Williamsnél (és a szintén váltóhiba miatt kiálló mindkét McLarennél) nem volt tökéletes a védelem.
“A fokozatok összevissza ugráltak, először a 13-as kanyarban” – emlékezett vissza Massa. “Azt hittem, egyszerűen rossz gombot nyomtam meg, de aztán megismétlődött a furcsa jelenség.”
“Amikor hármast kapcsoltam, a váltó magától üresbe ugrott. Akkor lett értelmetlen tovább folytatni a versenyt, amikor körönként háromszor történt meg ez.”


Massának az első kiállása után volt egy ütközése is, a bokszból kihajtva Nico Hülkenberggel ütközött. A felügyelők szerint a német hibája volt az eset, emiatt háromhelyes rajtbüntetést kapott Japánra.
“Egyértelműen az ő hibája volt, nem is értem, miért jött nekem.” Hülkenberg persze úgy látta, ő volt előrébb, és a szakértők is megosztottak a kérdésben.
A Williams napját Valtteri Bottas mentette meg egy ötödik hellyel. “Az ötödik hely nem rossz azon a pályán, amely az egész idényben a legkevésbé fekszik nekünk. Jól sikerültek ma a bokszkiállásaink” – értékelt a finn.

Kommentek

F1: A kis Schumacher is világbajnok lenne

Michael Schumacher fia, Mick édesapját tekinti a bálványának, így ő is szertne a Forma-1-es világbajnoki címig jutni.

F1-es motorértekezletre megy az Audi

Német sajtóértesülés szerint a jelenlegi motorgyártók mellett a Volkswagen-csoport egyik képviselője is ott lesz a Forma-1-es erőforrások jövőjét illető pénteki megbeszélésen.

Alonso: Nincs több kávészünet!

Fernando Alonso szerint belülről egészen nagy a különbség a korábbi és a 2017-esautók között, a kanyarsebesség elképesztő. Még a McLarenben is.

F1: A Merci-főnökön röhög az egész internet

Toto Wolff beindította a mémgyárakat az Ausztrál Nagydíjon bemutatott asztalcsapkodásával.

Kiderült, hogyan úszható meg az 50 ezres bírság

Lehet egy módja annak, hogyan kerülhető el a közterület-felügyelők által kiszabott 50 ezres bírságok kifizetése.

Durva rekord a magyar autópályákon

Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon.

BMW M8: új legenda születik

Az 5-ös és 7-es szériákkal közös padlólemezre épül a leendő BMW 8-as szuperkupé. Már az M-verzióját tesztelik.

Egykori KGB-s autót 4,5 millióért? Valaki?

A V8-as Tatra egy KGB-s változata került fel nemrég az eBay-re, amire most bárki licitálhat.

Elektromos terepkupét fejleszt a Škoda

305 lóerős, összkerékhajtású hajtáslánc, 500 kilométeres hatótávolság: a Škoda Vision E magas szinten indítja a cég elektromos offenzíváját.

Nagyon jó hír jött az uniós közlekedési balesetekről

Kétéves stagnálás után tavaly ismét csökkent a halálos közúti balesetek száma az Európai Unióban.

A KRESZ örök dilemmájára kerül most pont

Kiengedjem? Ne engedjem ki? Mikor engedjem ki?

Így javítanak utat Ukrajnában, nem szép látvány

A járhatatlan sártengerré változó földutakat régen gyakran töltötték fel építési törmelékkel, téglákkal, amelyet a járművek szép lassan bedolgozták a földbe, és ideig-óráig könnyebb volt a haladás.

Hivatalos: jön az új Ikarus

Cseppfolyós földgázzal (LNG) hajtott buszok gyártásába kezd az év második felében az Ikarus.

Miért csökkentették 70-re a tempót a reptéri úton?

Pár hónapja felvetettük a Budapest Közútnál, hogy tán újra kéne gondolni a repülőtéri gyorsút forgalmi rendjét. És, Isten irgalmazzon lelkünknek, újra is gondolták!

Morbid: El akarták lopni a Ferrari-alapító maradványait

Az olasz rendőrség kedden közölte, hogy sikerült meghiúsítaniuk a néhai Ferrari-alapító, Enzo Ferrari földi maradványainak ellopását. Váltságdíjra utaztak a reménybeli sírrablók.

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.