A McLaren-Hondának opciója van Jenson Button 2016-os szolgálataira, de egyelőre nem élesítették ezt. Állítólag komoly fizetésemeléssel járna a hosszabbítás, így előfordulhat, hogy a 35 éves veterán helyett valamelyik saját nevelésű ifjoncuk, Kevin Magnussen vagy Stoffel Vandoorne kap lehetőséget.


Úgy tudni, Button hosszabbítási opciójának határideje szeptember 30., így nagyon valószínű, hogy pár héten belül minden kiderül. 
A versenyfőnök, Eric Boullier az elmúlt időszakban kétszer is azt mondta, “szándékukban áll” Button megtartása, igaz, hozzátette, hogy nem ő hozza meg a végső döntést, a McLaren-vezér Ron Dennis a Hondával egyeztetve dönt majd.
Boullier támogatása mellett Button Alonsóét is bírja, a kétszeres bajnok spanyol szívesen dolgozna szintén világbajnok kortársával jövőre is.
“Jenson nagyon jól dolgozott egész évben. Szorosan együttműködve igyekszünk segíteni a csapatot. Jenson tapasztalata nagyon-nagyon fontos az autó fejlesztései szempontjából, mind az aerodinamikai, mind a motor újításait tekintve. Szóval szerintem a csapat javára válik, ha marad” – mondta.


“Ha úgy döntenek, változtatni kell valamin, akkor biztos lesz előnye, de hátránya is. Én annyit mondhatok, hogy abban biztos vagyok, hogy a Jensonnal közös munkánk számomra és a csapat számára is nagyon hasznos volt, sokat tanultunk. A többiekről nem tudok sokat mondani. De majd eldöntik, hogy mi a legjobb a csapat számára – és remélhetőleg még karácsony előtt sikerül!” – utalt arra, hogy tavaly a McLaren-Honda csak decemberben határozta el, hogy Button marad az autóban, Kevin Magnussent pedig tesztelővé fokozzák le.