F1: A Mercedes túlhajtotta Rosberg motorját

Kockáztattak, jó vége lett

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.09.07. 11.45

Nico Rosberg a csapat döntésének köszönhette monzai kiesését, árulta el a főnök, Toto Wolff.

Míg Lewis Hamilton – ha ellentmondásos körülmények között is – győzött a vasárnapi Olasz Nagydíjon, csapattársa és legközelebbi bajnoki riválisa, Nico Rosberg számára kész katasztrófa volt a monzai hétvége.


A Mercedes autóiba a hétvége kezdetére új, minden lehetséges fejlesztést tartalmazó erőforrások kerültek, azonban Rosbergnél már szombaton gond akadt a motorral, így visszatértek az előző darabhoz. A német kénytelen volt a régi motorral kvalifikálni, amely aztán a futamon a 2. helyen haladó Sebastian Vettel üldözése közben, nem sokkal a leintés előtt végleg megadta magát, lángokkal és füsttel búcsúzott.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, hogy valószínűleg maga a csapat okozta a kiesést:   
“Egy kicsit felhúzattuk (Nicóval) a motort, amikor Sebastiant próbálta elkapni, és ekkor lehelte ki a lelkét. Az erőforrás már a hatodik hétvégéjénél járt, bőven volt benne kilométer, azonban semmi előjele nem volt a meghibásodásnak” – állította az osztrák szakember.
Wolff Rosberg új specifikációjú erőforrásáról nem tudott biztosat mondani vasárnap: “Egyelőre nem tudjuk, hogy végzetes meghibásodásról van-e szó, de hadd szögezzem le, hogy nem konkrétan a motorral volt probléma, a bajokat a hűtési rendszer szivárgása okozta.”


Ami az egy nekifutásra elköltött összes fejlesztési zsetont illeti, Wolff így magyarázta a döntést.
“Azért vetettük be az erőforrás negyedik változatát most, mert szeretnénk meggyőződni róla, hogy jó a fejlesztési irányunk. Kockázatos döntés volt, láthattuk, mi történt Nicónál az új motorral. A megbízhatóság tekintetében már így is sok kilométert kibírt az új változat, de nincs még vége a folyamatnak. Az egyik autónk kiesett, sok pont úszott el, azonban szoros a bajnoki küzdelem, jövőre is az lesz, ezért minél előbb tudjuk, merre menjünk, annál jobb.”
A Mercedes az Olasz Nagydíj után 181 pontos előnnyel vezeti a konstruktőri bajnokságot a Ferrari előtt, Hamilton pedig 53 pontra növelte előnyét Rosberggel szemben, azaz még ha nyíltan nem is vallják be, a csapatnál megérte kockáztatni: a riválisoknak esélye sincs befogni őket, a “megfelelő” pilóta kiesésével ugyanakkor a házon belüli versenyben is tisztább lett a kép.

Kommentek

Nem kap új elnöki limuzint Donald Trump

Úgy tervezték, hogy a friss fejlesztésű Cadillac a beiktatással egy időben debütál, de most mégis úgy tűnik várni kell pár hónapot az elnöki szörnyeteg érkezésére.

Tom Hanks különleges guruló ajándékot kapott

Tom Hanks budapesti tartózkodása alatt több Kispolskit és világhírűvé tett, előszeretettel fotózkodott a lengyel gyártású kisautóval. Ez a szokása most érdekes fordulathoz vezetett.

Levágom a kezed, ha még egyszer autóhoz nyúlsz

Prestige Intimidator – így nevezi a Jeep Wranglerhez készített optikai átépítő csomagját a Voltron Motors. Félelmetesnek tényleg félelmetes, de hol marad a presztízs? És a jó ízlés?

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

Hétfőn kitilthatják az öreg autókat Budapestről

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.