F1: Döntöttek a pilótákról a Williamsnél

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.09.03. 11.30

A Williams a hétvégi Olasz Nagydíj előtt bejelentette 2016-os versenyzői felállását, a csapat nem változtat a jövő évre.

A Williams csütörtökön délelőtt bejelentette 2016-os versenyzői felállását, a grove-i csapat nem nyúl az elmúlt két évben bevált pároshoz, jövőre is marad a veterán Felipe Massa és a fiatal tehetség Valtteri Bottas.
“Örömmel jelentem be, hogy a jövő évben is Felipe és Valtteri versenyez majd a Williamsnél. Minden Forma-1-es csapat számára kulcsfontosságú a stabilitás a sikerhez, ezért fantasztikus, hogy a harmadik évnek vághatunk neki a mezőny egyik legerősebb párosával, ezzel az élmezőnybe törekvő Williams tovább viheti a lendületét a 2016-ban” – mondta az alapító-főnök, Sir Frank Williams.
A csapathoz 2014-ben csatlakozott, azóta másodvirágzásba kezdett Massa nagyon örül, hogy marad a brit csapatnál:


“Nagyon örülök, hogy a Williams család tagja lehetek. A második évemet töltöm itt, és igazán boldoggá tesz, hogy maradok, hiszen nagyon jól dolgozunk együtt. Tisztelettel kezelnek, jönnek az eredények is, nagyszerű érzés, hogy részese vagyok a 2013 utáni feltámadásnak. Alig várom, hogy folytassuk a munkát! Köszönöm Franknek, Claire-nek (Williams, helyettes csapatfőnök), Mike-nak (O’Driscoll, vezérigazgató), Patnek (Symonds, technikai igazgató) és az egész csapatnak a bizalmat és a támogatást, most tovább építhetjük az eddig is nagyszerű kapcsolatunkat.” 
A nyáron a Ferrarival is tárgyaló Bottas Kimi Räikkönen szerződéshosszabbítása miatt hoppon maradt, de nem bánkódik:


“Nagyon örülök, hogy negyedik idényremre is maradhatok a a csapattal” – mondta az alakulathoz 2011-ben tesztelőként igazolt, majd 2013-tól versenyfőként alkalmazott finn. “Folyamatosan fejlődtünk eddig, kíváncsian várom, mit hoz a jövő év. Hiszem, hogy az eddigieknél is erősebb eredmények jöhetnek. Alig várom a 2016-os idényt, persze addig is az idei, még bőséges kihívást tartogató idei szezonra koncentrálok. Köszönöm Franknek, Claire-nek, az igazgatótanácsnak és a teljes csapatnak a belém vetett bizalmat!”

Kommentek

Csirkebuszként élednek újjá az amerikai iskolabuszok

Guatemalában számos amerikai iskolai busz kezd új életet. Az úgynevezett csirkebuszokon azonban résen kell lenniük a turistáknak.

Meglepő autót fotóztak az M5-ösön

Vajon ki vesz amerikai piacra gyártott Passatot itthon, mikor állítólag futóműve rosszabb konstrukció, mint az európaié? Ennyivel olcsóbb lenne?

Idén még nem parkoltak bunkóbb módon Budapesten

Egy diplomata-rendszámos Audit hanyagul a buszmegállóban hagyott gazdája. Mert miért ne? Úgysem vár senki a buszra.

Használt autók 1,5 millió forint körül

Kétmillió forint alatt erős a kereslet a használt autók iránt. Mi ebben a kategóriában, de inkább 1,5 millió Ft körüli áron ajánlunk használt autókat.

Itt az Opel vadonatúj kompakt crossovere, a Crossland X

Nem a Mokka X helyére, hanem mellé sorolja be új városi crossoverét az Opel. A rég várt autó ma hajnaltól létezik.

Megújult a legendás amerikai sportkocsi

Felvarrták a Ford Mustang ráncait, jót tett az autónak a frissítés.

Divatcsászárnő tervezett kisautót

Klasszikus csajos stíluselemek helyett erőteljes divatkiáltvány, magabiztos és nőies az a smart fortwo Brabus, amelyet a német divatceleb Veronika Heilbrunner stilizált meg. A lényeg mégsem ez, hanem a Brabus tailor made program, amivel bárki megalkothatja saját smartját.

Szupersport-óra a világ leggyorsabb négyüléseséhez

A múlt héten bemutatott Bentley Continental Supersports a márka hagyományos óragyártó partnerét is megihlette. Az óra ultramodern tartalmakat kínál.

F1: Iszonyú sokat gyorsulnak az új autók

Az FIA legfrissebb szimulációi szerint egyes kanyarokban akár 40 km/h-val is nőhet az autók sebessége 2017-ben.

Hol kapni még új autót szívómotorral?

Mind több márka törli a turbómentes motorokat, mert az EU-szabványos fogyasztásmérés a feltöltött motoroknak kedvez. A 2008-hoz azonban atmoszférikus háromhengerest is választhatnak az óvatosabbak.

F1: Nagyot lépett előre az új motorral a Renault

A Red Bull technikai igazgatója, Adrian Newey szerint a Renault nagyot lépett előre a 2017-es motorral, de nagy kérdés, hogy a riválisok mennyit haladtak.

Megvan, ne keresd tovább a belső égésről készült tökéletes videót

Láttunk már hengerfej helyett plexivel zárt motort, amiben jól látszott a robbanások sorozata. Mókás volt, de ez a videó a profi bemutatása a történetnek, egyszerűen kihagyhatatlan.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.