Bár a Magyar Nagydíj egyik Mercedes-pilótának sem sikerült jól, Lewis Hamilton és Nico Rosberg is esett-kelt, a címvédőnek a Hungaroringen is sikerült pár ponttal növelnie előnyét csapattársával szemben, a nyári szünetet követő első hétvégén, Belgiumban pedig ellentmondást nem tűrően verte az angol Rosberget.
A Mercedes-csapat címzetes elnöke, Niki Lauda szerint a Belgiumban látottak alapján a 28 pontos hátrányban lévő Rosberg csak abban reménykedhet, hogy Hamilton hibákat követ el, máskülönben nincs esélye a bajnoki sikerre a németnek.


“Pillanatnyilag úgy tűnik, verhetetlen, hiszen elképesztően szerepelt az edzéseken és a versenyen is, jelenleg Lewis legyőzhetetlen. A Belga Nagydíj újra bizonyította, hogy ha Lewis nem hibázik a következő pár futamon, akkor nagyon nehéz dolga lesz Nicónak” – magyarázta a BBC-nek.
“Előfordul ez a versenyezésben: az egyik srác halad előre, míg a másik egy kicsit küszködik, most nálunk is ez a helyzet. Nico igyekszik versenyben maradni, és az is lehetséges, hogy Lewis elkövet pár apró hibát a következő futamokon a beállításokat illetően, és akkor Nico felzárkózik.”
A kérdésre, hogy vajon Hamilton kapcsolt még magasabb fokozatba vagy inkább Rosberg esett vissza, a háromszoros világbajnok így felelt: “Lewis magasabbra tette a lécet, ez nem kétséges. Nico őrülten küzd, de Lewis nagyon rákapcsolt, különösen itt, Spában. Szerintem egyszerűen érinthetetlen volt.”