F1: A Sauber visszahozná a gumiháborút

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.08.13. 16.30

A mindig, mindenen spórolni akaró Sauber-csapatfőnök, Monisha Kaltenborn szerint érdemes lenne megfontolni a gumiháború visszahozatalát.

A Forma-1 jelenlegi gumiszállítójának, a Pirellinek 2016 végén jár le a szerződése, a következő hároméves időszakra tendert írtak ki. Ezen a Pirelli mellett a Michelin is indult, a két gyártó közül a hírek szerint valójában Ecclestone választ majd.
A kereskedelmi jogok tulajdonosa korábban világossá tette, hogy a tendernek csak egy győztese lehet, nem akar gumiháborút. A Michelin viszont benne lenne, és korábban már bedobta, hogy akár fizetne is a csapatoknak, ha az ő abroncsait használnák.
Így volt ez a régi időkben is, így Monisha Kaltenborn Sauber-csapatfőnök máris előállt azzal, hogy neki nem lenne ellenére, ha újból gumiháború lenne az F1-ben.
“Miért is ne lehetne két gumiszállító az F1-ben?” – tette fel a költői kérdést Kaltenborn. “A gumiháborúról mindig negatív értelemben beszélünk, pedig megfelelő szabályokkal a káros hatásokat megelőzhetjük.”
“A gumiháborús idők a csapatok számára valójában jók voltak. Ingyen kaptuk a gumikat, és még a marketingért is fizettek.”

Kommentek

Megvan, ne keresd tovább a belső égésről készült tökéletes videót

Láttunk már hengerfej helyett plexivel zárt motort, amiben jól látszott a robbanások sorozata. Mókás volt, de ez a videó a profi bemutatása a történetnek, egyszerűen kihagyhatatlan.

Zseniális újítás az autópálya-matricáknál

Számos autósnak jelent problémát annak megállapítása, hogy rendelkezik-e érvényes úthasználati jogosultsággal.

Rákaptak a pestiek a percdíjas villanyautókra

A GreenGo bővítette a flottája méretét, az eddigi 45 elektromos autó helyett immár 75 autót biztosít regisztrált felhasználói számára.

Horvát villanyautó verte el a Bugatti Veyront

Na jó, nem akármilyen villanyautó, hanem a Rimac Concept One, ami sorra eszi meg a szupersportautókat.

Óriási rekord a szentgotthárdi Opel-gyárban

Szentgotthárd rekordévet zárt 2016-ban: közel 630 ezer motor készült az Opel magyarországi gyárában, ami 23 százalékkal több, mint eddig bármikor.

F1: Sainzot zsákutcába vitte a Red Bull?

A Toro Rossó-s Carlos Sainz nehezen emészti meg, hogy a Red Bull nem engedte más csapathoz, miközben házon belül sincs előrelépési lehetősége.

Decemberben is nőtt az EU-s autópiac

Decemberben nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Kevés volt a V6-os az Alfába, hősünk radikális megoldást választott

Az Alfa Romeo GTV elérhető volt kétliteres négyhengeres Twinspark motorral is, de a rajongók szerint csak a V6-os blokk az igazi. Úgy tűnik, van, akinek ez sem elég.

F1: Utcát neveznek el Jules Bianchiról

Szülővárosában, Nizzában hamarosan közterület viseli majd a 2014-es Japán Nagydíjon szerzett sérüléseibe belehalt fiatal Forma-1-es versenyző nevét.

A magyar autósokat is szívatják Párizsban

Minden Párizsban közlekedő gépjárművön, a külföldi rendszámúakon is kötelező hétfőtől a környezetvédelmi megfelelőséget jelölő plakett feltüntetése. A matrica bevezetése része annak az intézkedéssorozatnak, amelyet a francia főváros önkormányzata indított a szmog csökkentésére.

A terep-Porsche 918 jobban kéne, mint egy Macan

Egy észt grafikus engedett a csábításnak, és elkészítette ezt a nagyon állat virtuális Porsche 918 Spydert.

Megújult a BMW 4 modellcsalád

Visszafogott, de funkcionális optikai változtatások, módosított felfüggesztés, új tálalású infotainment tartalmak: ez a megújuló BMW 4 család mérlege.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.