A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, hogy a nyári szünetet követő első versenytől jelentősen szigorít a Forma-1-es rajtokat illetően, a Belga Nagydíjtól a versenyzők nem kaphatnak műszaki segítséget a kuplung és a motor beállításaihoz.


A Sauber újonca, Felipe Nasr úgy véli, saját, házon belüli szimulátor hiányában őket még rosszabbul érinti majd az új korlátozás.
“A szimulátor hiánya hátráltató tényező, a csapat tisztában van ezzel, ezért is igyekszünk valamit kitalálni a jövő évre. Egyértelműen pozitív a versenyző szempontjából, ha fejben fel tud készülni a hétvégére, előkészül a vezetési technikájával, végiggondolja az íveket, fékezési pontokat. A szimulátoron nagyon sok mindent ki lehet gyakorolni a hétvége előtt, nekünk pedig nyilván tovább tart, míg megtanulunk egy új pályát.”
“Próbálkoztunk már több dologgal, vizualizációs technikákkal, videofelvételek alapján fejben előkészülni, de persze amíg ott a szabadedzés, azért nincs nagy baj. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a szimulátor pótolja legjobban a pályás vezetést, és a Spától érvényben lévő új kuplungos szabályokra is fel lehetne készülni vele.”
“A Magyar Nagydíjon már kipróbáltunk pár eljárást, gyűjtöttük az adatokat, de nehéz lesz a rajt a külső információk nélkül, persze mindenki ugyanebben a cipőben jár majd. A fő kiszámíthatóság, nem is kell, hogy a legjobb legyen a start. Elrontani sokkal könnyebb, mint nagyon jól csinálni, szóval egy átlagos rajt már megfelel.”


A Sauberhez a múlt hónapban megérkezett új technikai igazgató, Mark Smith azt mondja, igyekeznek megoldani a szimulátoros problémát.
“A szimulátor szerepel a kívánságlistánkon, de azért reálisan kell kezelnünk a listát. A szimulátor nagyon hasznos dolog, szóval szeretnénk egyet, de addig is igyekszünk más lehetőséget találni, akár más csapatnál, akár az F1-en kívül.”