A Mercedes mindössze második idei vereségét szenvedte el a Hungaroringen, de Toto Wolff csapatfőnök szerint a lehető legjobbkor jött a kijózanító pofon. Sebastian Vettel a szezon eleje, a Malajziai Nagydíj után tudott ismét győzni.
“Malajzia ébresztőt fújt számunkra” – mondta Wolff. “Melbourne után úgy éreztük, hogy a kezünkben van az irányítás, mégis vereséget szenvedtünk. Így utólag, az ilyen kis pofonok olykor hasznosak egy nagy szervezet számára.”
“Velünk is így történt, mert új, agresszívebb fejlesztési célokat tűztünk ki magunk elé.”
A Hungaroringen elszenvedett vereség sok fejben tehette helyre, hogy a vb-cím még nincs meg. “Egyelőre nem nyertük meg a bajnokságot, a szezon közepén tartunk. Sokszor megtörtént már, hogy valaki bajba került az év második felében, így a földön kell maradnunk.”
“Még hátra van kilenc verseny, és csak az utolsó után lehet megmondani, hogy az idén könnyebb vagy nehezebb dolgunk volt. Nagyon fontos számunkra a második bajnoki cím, folyamatosan fejleszteni fogjuk a jelenlegi autót. Ez a jövő év szempontjából is hasznos, mert a szabályok nagyjából változatlanok maradnak.”