F1: Buttonékat elkábították, kirabolták

130 milliónyi ékszert vittek el

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.08.07. 06.45

Jenson Buttont és feleségét gázzal elkábították, majd nyaralójukat kifosztották a betörők Saint-Tropez-ban. Ők jól vannak, de a kár jelentős.

Jenson Button és felesége, Jessica a héten a franciaországi Saint-Tropez-ban élvezte a nyaralást, egészen tegnap estig, amikor kirámolták a villájukat.
A 2009-es Forma-1-es világbajnokot és nejét, valamint a házukban tartózkodó további három személyt a légkondicionálón keresztül bevezetett gázzal elkábították, majd az eszméletüket vesztett pár nyaralójából 300 ezer fontnyi (133 millió Ft) értéket vittek el a betörők. A betörést csak reggel fedezték fel.


“A rendőrök azt mondták Jensonéknak, hogy a betörők a légkondi segítségével elgázosították a házat, és Jensonnak is meggyőződése, hogy ez történt. A betörők közvetlenül az ő szobájukban is jártak, mellettük kutatták át a fiókjaikat, de ők észre sem vették, mert a gáznak köszönhetően a betörők szabadon garázdálkodhattak. Félelmetes volt rájönniük, hogy a bűnözők ott mászkáltak a házukban” – mondta egy Buttonékhoz közel álló forrás a The Sunnak.  
Button szóvivője is nyilatkozott a lapnak:
“Amíg aludtak, két ember betört Jensonékhoz, számos ékszert elloptak, különösen fájdalmas módon Jessica jegygyűrűjét is. A rendőrség közlése szerint ez a fajta bűnelkövetési módszer, amikor a betörés előtt a légkondicionálón keresztül előbb elkábítják az áldozatokat, egyre nagyobb problémát jelent a környéken. Szerencsére senkinek nem esett baja, de érthetően nagyon feldúltak.”

Tényleg altatógáz volt?

A Telegraph megkeresésére a brit Királyi Aneszteziológus Kollégium szóvivője kétségeit fogalmazta meg a gázzal történt elkábítást illetően:

“Úgy véljük, hogy ez igen valószínűtlen, mert nagyon nem lenne praktikus módszer. Egy hatalmas tartálynyi gáz kellene az ilyesmihez, akkora mennyiséget pedig iszonyatosan nehéz beszerezni. Felmerül a kérdés, hogy miért költene valaki ilyen sokat egy ennyire nem praktikus módszerre.”

Az altatógáz erős, feltűnő szagára még az alvó ember is felfigyelne, tette hozzá.

A saint-torpez-i helyettes ügyész, Draguignan Philippe Guemas az Europe1 rádiónak azt mondta, Buttonéktól vérmintát vettek a kérdés tisztázására, de azt is hangsúlyozta, hogy ilyen, altatógázzal végzett betörésről nem tud korábbról.

“Tudomásunk szerint Staint-Tropez-ban sosem történt még olyan betörés, amely során gázzal kábították el az áldozatokat. Egyelőre semmi sem biztos. Csak Jenson Buttonék részéről hangzott el ilyen állítás, mivel a pilóta nem érezte jól magát reggel. Vérmintákat vettünk, kielemezzük őket.”

Kommentek

F1: A Mercedes kifigurázta a saját főnökét

Az internetet elárasztó mémtenger után a Mercedes is készített egy humoros animációt asztalcsapkodó csapatfőnökéről.

F1: Kiderült, mit ronthatott el idén a Mercedes

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy az istállónak dolgoznia kell azon, hogy lefaragjon a W08-as súlyából.

F1: A híres motorguru is besegít a McLarennek

Mindent megtesz a McLaren annak érdekében, hogy úrrá legyen motorgondjain, beszervezett egy specialistát is.

F1: Massa nem hiszi, hogy lelépne Alonso

Felipe Massa szerint igen valószínűtlen, hogy volt csapattársa annyira kiábránduljon, hogy a szezon közben elhagyja a McLaren-Hondát.

Tarlós vs. közterület-felügyelet 39. rész

Egyeztetés kezdődött a kerületi közterület-felügyeletek ügyében – közölte Tarlós István csütörtök délután. A főpolgármester azt javasolja, hogy a kerületekkel valamilyen társulási formában valósítsák meg a feladatot.

Siess, csak májusig adnak ingyenpénzt villanyautóra

Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére, a pályázatra 2016-ban kétmilliárd forintot biztosítottak.

Most autót nyerhetsz, ha biztonságosan közlekedsz

Játékos kampány indult a fiatalok biztonságosabb közlekedéséért, a figyelemfelhívó országos vetélkedősorozat megrendezését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezte.

Újabb rendőrök, akiket lehet utálni

Majd ha a Ferrari is elkezd autókat adományozni a carabinierinek, fáklyával vonulunk az olasz követség elé. Addig csak szúrósan nézünk és csúnya szavakat ismételgetünk magunkban.

Mit tud a Fiat nagy családi kombija?

Jó látni, hogy a szabadidő-autós divatőrület hullámának árjából azért kiemelkedik a józanság sziklájaként néhány olyan valóban praktikus, jó ár-érték arányú családi autó, mint például a Tipo kombi.

Áresés jön a hazai benzinkutakon

Jelentősen csökken az üzemanyagok ára szombaton a jövedéki adó változása miatt.

F1: Fél másodperc kéne a Red Bullnak

A Red Bull főnöke szerint nagyjából fél másodpercet kellene gyorsulniuk, hogy harcban lehessenek a Mercedesszel és a Ferrarival. A Renault Barcelonára, de főképp a Kanadai Nagydíjra készül fejlesztési lépcsővel.

Lehet, hogy eddig rosszul gyalogoltál

Simán lehet, hogy eddig rosszul használtad a zebrát.

F1: Minden expilóta paddockbelépőt kaphat

A Forma-1 új tulajdonosa minden korábbi F1-pilótát szívesen lát a paddockban, egyetlen feltétele lesz csak a belépő igénylésének.

Zöld energiára váltanak Európa több országában

A svéd Scania több európai országban teljesen megújuló energiára tér át a gyártás- és a szervizelés terén.

Top 10: Lakókocsik – fillérestől a 40 milliósig

A lakókocsik lehetnek ezerfélék. Kicsik, praktikusak, vagy éppen könnyűek, esetleg zsúfolva vannak extrákkal. Mutatunk pár különleges darabot.

F1: A Ferrari újra kölcsönadná a tartalékost

Olasz sajtóértesülés szerint a Ferrari a következő, kínai-bahreini dupla versenyhétvégére is a Sauber rendelkezésére bocsátotta a tartalékosát, Antonio Giovinazzit. Nem volt könnyű döntés.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.