Az F1 ura kiáll a női tesztelő mellett

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.08.06. 14.35

Bernie Ecclestone szerint a Lotus csinibaba tesztelője, Carmen Jordá “jó munkát végez”, és amíg nem akad nála jobb az F1 környékén, kár őt támadni.

A Lotus-csapat az idény elején érdekes szerződtetést jelentett be, tesztpilótaként igazolták a 26 éves Carmen Jordát. A spanyol pilótanő Forma-1-es előléptetése komoly felhördülést keltett, hiszen addigi nemzetközi pályafutása során nemhogy futamot nem nyert, három GP3-as idény alatt még egy árva pontot sem szerzett. 
Jordá nemrég arról nyilatkozott, hogy várja már, hogy vezethesse a Lotus autóját, a közeljövőben pedig versenyzői állást is kaphasson, amire a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Nők a motorsportban munkacsoportját vezető Michele Mouton azzal reagált, hogy őt nem érdeklik azok a pilótanők, akik marketing- vagy politikai okok miatt jutnak a csúcskategóriába.


Az 1982-ben a rali-világbajnokság 2. helyén végző Mouton a spanyol AS-nek nyilatkozva pontosított:
“Szerintem nincs itt semmilyen botrány. Egyszerűen annyit mondtam, hogy azoknak a nőknek, akik a Forma-1-ig jutnak, az eredményeik alapján kellene odakerülniük. Nem emlékszem már pontosan, hogyan mondtam, felmerültek nevek, és én is támogatom, hogy nők legyenek az F1-ben. Semmi bajom Carmennel, a legjobbakat kívánom neki, ennyi. De ha azt kérdezik, hogy szerintem van-e helye az F1-ben, az a válaszom, hogy vannak jobb eredményekkel rendelkező pilótanők.”
Moutonnal minden bizonnyal nagyon sokan egyetértenek, de nem tartozik közéjük az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone, aki a héten méltatta Jordát.
“Jordá nagyon jó. Mondtuk a Lotusnak, hogy tegyenek vele próbát, és jó munkát végez náluk. Szeretne a Forma-1-ben versenyezni, mi pedig igyekszünk megtalálni a módját, persze nem ő az egyetlen, mások is vannak még. Van az az amerikai lány, Danica (Patrick, IndyCar-, majd NASCAR-versenyző), és mondtam, hogy de Silvestrónak (Simona, volt Sauber-teszelő) is találhatnánk valamit, de ők nem akarnak Európába jönni.”
“Olyan valaki kell, akinek megvan a tehetsége, és akarja is a Forma-1-et, hajlandó minden mást feladni érte.”


Ecclestone szerint már csak azért sem fair Jordát kritizálni, mert nagyon kicsi a “merítés”:
“Nagyon igyekszem, nemcsak Carmen ügyében, hanem bármelyik női autóversenyzőt illetően. Ott van például a Miss World. Nem feltétlenül ő a világ legszebb nője, de a versenyben részt vevők közül ő a legjobb. Nem feltétlenül Carmen a legjobb, de ő legalább a színen van. Körül kell néznünk, kik vannak még.”

Kommentek

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

F1: Bahreinben dől el, mi is van az előzésekkel

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint meg kell várni a Bahreini Nagydíjat az előzésekkel kapcsolatos végleges elemzésekhez.

F1: Vérfürdő készül a középmezőnyben

Az első három csapat kiléte világos, de a best of the rest pozíciójáért 2017-ben öldöklő csata folyhat a Forma-1-es középmezőnyben. Ki van előrébb, ki bírja tovább a fejlesztési versenyt?

Nagy lebukás, tényleg sok a magyar gyorshajtó

A vezetési hibák 36 százaléka gyorshajtásból fakad, de toplistás a hirtelen fékezés és a motor túlpörgetése is.

Tarlós téved – visszaszólt a bírságoló közteres

Több ponton vitatja a főpolgármester állításait az autósokat személyenként akár tucatnyi 50 ezres bírsággal nyakon öntő közteresek főnöke.  Tarlós szerint ne fizessenek, az ügyvéd szerint ez butaság.

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz, ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

F1: Alonso még öt évig maradhat?

A McLaren-Honda jelenlegi versenyképessége mellett az sem lenne meglepő, ha Fernando Alonso féltávnál kiszállna, de a wokingi csapat főnöke azt reméli, sokáig marad még a kétszeres bajnok spanyol.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

Életveszélyes előzés után bosszúálló üldözés Békésben

Többször írtunk már a defenzív vezetési stílus életmentő hatásáról. Mert rengeteg idióta van az utakon, és ha lesüllyedünk a szintjükre, és belemegyünk egy adok-kapok szituációba, akkor azzal csak magunkat, és utasainkat veszélyeztetjük.

Harmadik üléssort kap a Honda CR-V

Az új generációs Honda CR-V fedélzetén mostantól akár heten is utazhatnak. Egyetlen bökkenő van csupán: a sokszemélyes verziót csupán egy piacon forgalmazzák.

Marad Rexton a SsangYong csúcsmodellje

Nem várta meg a világpremiert a SsangYong, idő előtt bemutatott két képet a múlt héten beharangozott nagy szabadidő-modelljéről.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.