F1: Megmenekül Monza?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.07.29. 12.30

Az olasz törvényhozás megszavazta a szükséges pénzügyi segítséget, Monza 2016 után is a Forma-1-es versenynaptárban maradhat.

A legfrissebb tudósítások szerint az olasz parlament felsőház, a Szenátus 20 millió eurós támogatást és adókedvezményeket szavazott meg Monzának, így a legendás versenyhelyszínnek lehetősége nyílik, hogy 2016-on túlra is meghosszabbítsa az Olasz Nagydíjra rendezésére vonatkozó szerződését.


A szervező SIAS főnöke, Andrea Dell?Orto így reagált: “Hamarosan találkozom Monza és Milánó polgármesterével, utána pedig folytatódhatnak a tárgyalások Bernie Ecclestone-nal a szerződés megújításáról.” 
“Hittük, hogy megmenthetjük a monzai Olasz Nagydíjat, és mostanra sikerült is. A Forma-1 nem létezhet az Olasz Nagydíj és annak múltja nélkül. Őrültség lenne ejteni, jóvátehetetlen károkat okozna az országnak és a Forma-1-nek is” ? mondta a lombardiai régió sportminisztere, Antonio Rossi.
A régió elnöke, Roberto Maroni a La Gazzetta dello Sportnak azt mondta, hogy szeptember elejére – azaz az idei futam idejére – lezárhatják a tárgyalásokat Ecclestone-nal.
Az F1 uraként ismert angol üzletember tavaly dobta be, hogy ejtheti Monzát, ha nem sikerült új, az ő szemszögéből pénzügyileg megfelelőbb szerződést kötniük, azóta tartotta is magát ehhez, sőt új szervezőket és helyszínt keresett az Olasz Nagydíjnak, Imola is képbe került.


Ecclestone most ugyan megnyugodhatott, de azért cseppet sem volt elégedett az előzményekkel:
“Vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy azért, mert rég az F1-ben vannak, jár nekik a részvétel, ülhetnek a babérjaikon anélkül, hogy bármit is csinálnának. A legszomorúbb, hogy már két évvel ezelőtt megegyeztünk valamiben, ők meg szépen megfeledkeztek róla.”

Kommentek

F1: A Mercedes segíti ki a Hondát?

Brit sajtóértesülés szerint a Mercedes beszáll a Honda motorfejlesztésébe. A Red Bull nem örül a rivális felzárkóztatásának.

F1: Kínszenvedés lesz megegyezni az új motorokról

A Forma-1 új motorformulára vált 2021-től, sokan előre látják, hogy nem lesz könnyű megegyezni erről.

F1: Komoly veszélyben volt Wehrlein pályafutása

A Sauber versenyzője, Pascal Wehrlein szerint a Bajnokok Tornáján szerzett hátsérülésére a karrierje is rámehetett volna, ha nem adott volna magának elég időt a felépülésre.

F1: Egyenlítésre készül a Mercedes

A hétvégi Orosz Nagydíjon a Mercedes szeretné 2-2-re felhozni az idei győzelmi arányt, Toto Wolff szerint az egész csapatnak fáj, amikor kikapnak a Ferraritól.

Használt autó: nagypályás használt BMW egy új Octavia árában

2017. februárjában, az utód értékesítésének indulásával kifutott az F10-es BMW 5-ös. Öt-hatmillióval be lehet szállni, egy kompakt autó árából. Megéri kockáztatni a használt luxusautóval?

Egyszerűsítenék az újtdíjfizetést

Három multinacionális vállalat közös céget alapított a Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatás (ETTS) hatékonyságának javítása érdekében. A Toll4Europe vállalkozás már minden szükséges hatóságtól zöld utat kapott.

Önjáró autók üzembe helyezését tervezik

Bő két év múlva már vezető nélküli autók közlekedhetnek a London és Oxford közti 100 kilométeres úton, ha valóra válnak egy frissen létrehozott brit konzorcium tervei.

Porsche: három visszahívás egy héten belül!

A német sportautógyár típusait különböző problémák sújtják, de mások sem immúnisak a péntekinadrág-szindrómára.

Figyelem, újra bírságolnak az óbudai kamerák

A III. kerület a polgármesteri iroda honlapján tette közzé, hogy mostantól megint küldik a csekkeket a szabálytalankodóknak, mert továbbra sem bizonyított, hogy jogtalanul bírságolnának kameráik felvételei alapján.

Barbár Mad Max-autó a Mitsubishitől

A Top Gear felkérésére félelmetes sivatagi versenyautót épített a Mitsubishi, majd elkészítették annak civil, megvásárolható kiadását is.

Visszatért a lépcsőshátú Swift!

Bemutatkozott és három hét múlva már meg is vásárolható a Suzuki Swift szedán – igaz, nem Suzuki, nem Swift, és nem is kapható Európában.

F1: Alonso rátette a kezét az Indy-trófeára

Hétfőn az Andretti Motorsport főhadiszállásán járt Fernando Alonso.

A lakótelep közepén sikerült elakadni egy szabadidő-autóval

Újabb eset bizonyítja, hogy a szabadidő-autó nem terepjáró, főleg utcai abroncsokkal nem.

F1: Buttonnak elég lesz 10 kör!

A McLarennél nagyon bíznak a Monacóban Fernando Alonso helyére beugró Jenson Buttonban, úgy gondolják, a pályás tesztelésnek nem lett volna haszna számára.

Városban száguldozó kretének rontják a BMW-sek jó hírét

Az ilyen videók miatt romlik a bajor márka tulajdonosainak megítélése, mert ez már nem a használja-e az indexet szint. Ez közveszélyes szórakozás.

Magyarországon épít szupertöltőt a Tesla

Nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be a Tesla. Az akciónak van hazai vonatkozása is.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.