A hírcsatornává vált M1-ről ideiglenes jelleggel került a Duna TV-re a Forma-1, már januárban sem volt titok, hogy a Magyar Nagydíjtól a frissen indult sportcsatornán mennek majd a közvetítések. 
A médiatörvény értelmében az M4-et minden szolgáltatónak az alapcsomagban kell szerepeltetnie, akinél nem látható, hangolja újra a tévéjét vagy kérje szolgáltatója segítségét. A Magyar Nagydíjról kiemelt terjedelemben, a szokásosnál jóval több műsorórában közvetít az MTVA.
A 30. Magyar Nagydíj apropóján az új csatorna a verseny első és második kiadását (1986-87) is megnyerő háromszoros világbajnok Nelson Piquet-t is vendégül látja, a brazil legenda csütörtök este 20 órától szerepel majd a felvezető műsorban. 

Piquet az első Magyar Nagydíj megnyerése után

Piquet az első Magyar Nagydíj megnyerése után


A brazil legenda 1980 és ’92 között versenyzett a Forma-1-ben a Brabham, a Williams, a Lotus és a Benetton színeiben, 1981-ben, ’83-ban és ’87-ben vitte a bajnoki címet. Fia, ifjabb Nelson Piquet 2008-2009-ben a Renault-nál szolgált, épp a Magyar Nagydíj után rúgták ki, utána borította a bilit a csapat 2008-as Szingapúri Nagydíjon megrendezett balesetéről. 
Az öreg Piquet mindig is szabadszájú, sőt szándékosan provokatív nyilatkozó volt, honfitársáról, 1994-ben Ayrton Sennáról például megjegyezte, hogy ő sikeresebb, hiszen még él, nem olyan rég egy dobogós interjún pedig Lewis Hamiltonnak magyarázta, hogy kár, hogy nincs ott a(z akkori) barátnője, Nicole Scherzinger. 
A csatorna képviseletében Szujó Zoltán hozzátette, az idei Magyar Nagydíjat “soha nem látott terjedelemben” dolgozzák fel, ugyanis amellett, hogy mindhárom szabadedzést élőben közvetítik, “képernyőre kerülnek a nevelőszériák”, azaz a GP2 és a GP3 küzdelmei, valamint a Porsche Szuperkupa is.