F1: Pokoli hétvége jön a Hungaroringen

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.07.23. 19.15

Az időjárás kitesz magáért a 30. Magyar Nagydíjon, a perzselő hőséget záporok-zivatarok tehetik még rosszabbá.

A hagyományosan július végén, augusztus elején rendezett Magyar Nagydíj a kezdetek óta a szezon egyik legforróbb versenyének számít, az időjárás pedig igazán belehúz idén, a kánikula mellé zivatarok is társulhatnak majd.
Esőre pénteken és szombaton is lehet számítani, mindkétszer inkább délután, így akár az időmérőbe is beleszólhat majd a csapadék, ami azonban nem hoz enyhülést, 33-35 fok lehet, ami a párás levegővel együtt külön kihívás lesz. Ahogy egy külföldi F1-es blog megjegyezte: “Nem világos, hogy a Magyar Nagydíjat tekintsük-e jó edzésnek a Maláj Nagydíjra, vagy fordítva”?
A pályára kilátogatóknak nyomatékosan javasoljuk a könnyű, világos, de a testet jól fedő ruházat, kalap-sapka és napszemüveg viseletét, napernyő használatát és a folyadékpótlást! 
A meleg vasárnapra mérséklődik, 30 fok alatti hőmérsékletre lehet számítani, a Forma-1-esek dolgát viszont megnehezítheti majd a futamon a megélénkülő szél – már ha az nem lesz elég kihívás, hogy egészen más körülmények között kell használniuk a gumikat, mint az edzéseken.
A Pirelli a közepes (fehér) és a lágy (sárga) keveréket hozza Magyarországra, becslésük szerint 1,2-1,5 másodperc lesz a körönkénti tempóelőny az utóbbi javára.
“A Hungaroring egy lassabb, technikás kanyarokból álló pálya, igazi kihívás a versenyzők, az autók és a gumik számára is, ugyanis folyamatosan dolgoznak. A célegyenesen kívül gyakorlatilag sehol sem lehet pihenni. A legfőbb kihívás az időjárás: júliusban extrém forróság lehet, ami nyilván a gumik kopására is hatással van. A tempó és a tartósság legjobb kompromisszumát a közepes és a lágy keverék nyújtja. Elég lágyak a jó kanyarvételhez, de elég kemények ahhoz, hogy bírják a Hungaroring megterhelő vonalvezetését és a meleget. Ezen a pályán nem épp könnyű előzni, így nagyon sok múlik majd a gumistratégián” – magyarázza a gumiszállító motorsportfőnöke, Paul Hembery.
A 4381 méteres pályán jelentős módosítás nem történt az idei évre, a rázóköveket cserélték több ponton és a bokszutca-bejáraton módosítottak. A DRS-zóna szokás szerint a célegyenesen helyezkedik el. A versenybírókat Emanuele Pirro segíti pilótastewardként.

Kommentek

F1: Az Orosz Nagydíj legütősebb balesetei – videó

A Forma-1-es Orosz Nagydíjat csak 2014 óta rendezik, de a szocsi helyszín három év alatt is produkált jó néhány húzós esetet.

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

Rekordévet zárt a Mercedes Magyarországon

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly közel 190 ezer gépkocsit gyártott Kecskeméten, 3,8 százalékkal többet, mint 2015-ben.

Nem akárhogy loptak szét egy magyar Ladát

Nem lopták el az autót, csak a számukra értékesebb alkatrészeket nyúlták le az épített Ladából. Segíts te is, hogy előkerüljön a tettes!

Pars Krisztián autóját csúnyán összetörte a szerelője, nem lennénk a helyében

A sofőr és feltételezett utasa elszaladt a helyszínről. Mint kiderült, az autó az ismert sportolóé, Pars Krisztiáné, aki javítás miatt hagyta autóját a szerelőnél.

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.