F1: Bianchi ragyogó tehetség, nagyszerű ember volt

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.07.18. 12.30

Így búcsúzott csapata a szombat reggel elhunyt Jules Bianchitól.

Néhány órával a Jules Bianchi haláláról szóló tragikus hír után volt csapata, a Manor Marussia hosszabb közleményben is reagált. 


“Nincsenek rá szavak, mekkora szomorúság töltötte el a csapatot most, hogy fel kell dolgoznunk Jules elvesztését. Kitörölhetetlen nyomot hagyott mindannyiunkban, örökre része lesz a sikereinknek és örökre motiválni fog minket” – kezdte a csapatfőnök, John Booth.
“Jules ragyogó tehetség volt, nagy dolgok vártak rá a Forma-1-ben, meg is érdemelte volna a sikert. Nagyszerű ember is volt, aki világszerte számtalan emberre tett nagy benyomást. Látták, ahogy mi is, végtelenül motivált versenyző, ugyanakkor melegszívű, szerény és nagyon kedvelhető személyiség, aki derűt hozott a garázsba és az életünkbe.”


“Nagyon örülünk, hogy lehetőséget adhattunk Jules-nek arra, hogy megmutassa, mire képes egy Forma-1-es autóban. Az első, 2013-as téli teszt után rögtön tudtuk, hogy különleges versenyző került hozzánk. Megtiszteltetés hogy a versenyzőnknek, a csapattársunknak és barátunknak tekinthettük.”
“Lélekben a Bianchi-családdal vagyunk, akik mindvégig erősek maradtak az elmúlt kilenc hónap folyamán. Jules őket dicséri.”
“Végül szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani, aki Jules-ért szorított. Az együttérzésük a családnak és a csapatunknak is vigaszt nyújtott, ezután is számítunk a támogatásukra, amikor Jules emlékéért versenyzünk tovább.” 

Kommentek

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, a hátsókerekes Alpine A120-ról.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.