F1: A Red Bull nem halássza el a Toro Rosso agyát

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.07.14. 15.30

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull nem készül arra, hogy elcsábítsa a Toro Rosso technikai igazgatóját, James Keyt.

Noha a Toro Rosso jóval kevesebb pénzből gazdálkodhat, mint a nagycsapat Red Bull, ez az eredményeken nem mindig látszik, sőt a Toro Rosso pilótái olykor verik is Daniel Ricciardót és Danyiil Kvjatot. 
Max Verstappen, a Toro Rosso fiatal holland pilótája nemrégiben egészen odáig ment, hogy azt mondta, szerinte a csapat kasztnija a három legjobb között van az egész mezőnyben.
A siker kulcsának a technikai igazgató James Keyt tartják, és sokakban felmerült, hogy ha ennyire jól végzi a munkáját, kézenfekvő lenne átvinni a Red Bullhoz. Christian Horner csapatfőnök szerint azonban nem lesz ilyen váltás.
“Erős technikai csapatunk van” – jelentette ki Horner. “Adrian Newey még mindig részt vesz a legtöbb dologban, de rajta kívül is remek szakembereink vannak. Nem akarunk változtatni.”
“Sajnos arra az elemre, amely a leginkább befolyásolja a teljesítményünket, semmilyen hatásunk nincs” – utalt Horner a Renault-motorokra.

Kommentek

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

F1: Jön a narancssárga McLaren, nézd élőben itt!

A McLaren-Honda péntek délben mutatja be vadonatúj autóját, az MCL32-est, élő közvetítés a leleplezésről.

Ez lehetett volna az orosz Porsche

Az ötlet nem volt rossz, aztán mégis elhasalt a Zaporozsec kupé.

Ezért nincsenek szponzorok az F1-ben?

A Force India tulajdonos-főnöke szerint a Forma-1 nemrég megbuktatott ura, Bernie Ecclestone hozzáállása és nyilatkozatai miatt fogyatkoztak meg a szponzorok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.