F1: Button még bízik a Hondában

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.07.10. 12.40

Jenson Button ugyan arra kéri a McLaren motorszállítóját, hogy a megbízhatóság helyett a teljesítményre koncentráljon, de a bizalma még nem rendült meg a japán gyártóban.

Amikor 2013 tavaszán bejelentették, hogy a 80-90-es évek fordulójának sikerpárosa, a McLaren és a Honda újra összeáll, kevés izgatottabb ember lehetett Jenson Buttonnál. A 2009-es világbajnok személyes példaképe, Alain Prost és Ayrton Senna csatáit nézve nőtt fel, Japánt imádja, 2003-2008 között pedig a Honda versenyzője volt. 
Álom helyett azonban rémálom vált valóra a 2015-ös idényben, az új McLaren-Honda bizony a mezőny második leggyengébb autója, csak a Manor 2014-es, tavalyi motorral is szerelt modellje lassabb nála, megbízhatóságban viszont még az is jobb.


A Honda hétvégéről hétvégére javulást ígér, de ebből eddig nem sok látszik. Button attól tart, hogy a megbízhatósági problémák “reszelgetése” nem lesz elég, hiába érnek célba, ha nem gyorsulnak, jövőre is a mezőny végében lesznek.
Amikor a francia Auto Hebdo arról kérdezte, szerinte megfelelően áll-e az F1-es projekthez a Honda, így válaszolt:
“Erről inkább őket kellene megkérdezni. De ami engem illet, bízom bennük; amikor felmerül valami probléma, mindig megoldják, a baj csak az, hogy minél több problémát oldunk meg, annál több új probléma bukkan fel.” 


A 35 éves angol a Honda mellett a csapatban, még pontosabban a versenyfőnök Eric Boullier-ban is bízik:
“Nehéz időszak ez, de a hitünk rendületlen. Nagyon fontos, hogy motiváltak maradjunk, Eric pedig nagyon sokat ad a csapatnak.”
Bár a McLaren cégvezére, Ron Dennis a héten elég egyértelműen arra utalt, hogy 2016-ra is marad Button, a veterán azért maga sem teljesen biztos a folytatásban:
“Gondolják, hogy itt lennék, ha már nem hinnék a McLaren-Hondában? Most viszont a jelenre koncentrálok, és nem arra, hogy mi lesz velem 10 év múlva. Most csakis a munkával foglalkozom. Nem tudom, mit hoz a holnap, szóval kár is erről spekulálni. A jelennel kell foglalkoznunk, a javuláson kell dolgoznunk.”
A Honda főnöke, Arai Jaszuhisza a héten az idény második felére, a Belga Nagydíjra ígért javulást, de miután az FIA Motorsport Világtanácsa ma Mexikóvárosban megszavazza az idényben büntetés nélkül használható új erőforrások számának négyről ötre való emelését, a fejlesztési zsetonokkal “megpakolt” új motor akár már a hónap végi Magyar Nagydíjon az autóba kerülhet.

Kommentek

Lefokozás az útdíjszolgáltató botrányos ügyében

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményben jelentette be, hogy lezárta azt a belső vizsgálatot, amit az Index kedden megjelent cikke után indított.

Rendőrkanyar vakon, avagy mire jó a tolatókamera

Furcsa mutatványt eszelt ki a Nissan a Juke tolatókamerájának népszerűsítésére. Kérünk szépen, ne próbáld ki otthon!

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

Nagy újítás jön, így még nem vehettél e-matricát

Az idén először új kényelmi szolgáltatásként már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-tól megvásárolhatók a következő évre szóló országos és megyei e-matricák.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Fotókon a vadonatúj Opel Insignia

Jobbkormányos testvérmárkája beelőzte az Opelt: a Vauxhall emblémájával kerültek napvilágra a következő generációs, márciusban debütáló Insignia első fotói.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.