Ecclestone “szartalanítsa” a Forma-1-et!

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.07.04. 13.10

A Force India tulajdonos-főnöke szerint a sportágat kritizáló Bernie Ecclestone dolga lenne, hogy jobbá tegye a Forma-1-et.

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone kisebb vihart kavart azzal, hogy két héttel ezelőtt a 2014-ben bevezetett új motorokra célozva azt állította, hogy a mérnökök “szar terméket” adtak neki.
A Brit Nagydíj pénteki csapatvezetői sajtókonferenciáján szóba került Ecclestone megjegyzése is, a Force India tulajdonos-főnöke, Vijay Mallya szerint az F1 urának változtatnia kellene a hozzáállásán.


“Mit mondanék arra, hogy Ecclestone-nak szar terméket kénytelen eladni? Akkor ne a szar termék eladásával foglalkozzon! De ha már az a munkája, hogy szart ad el és milliárdokat keres rajta, akkor a résztvevőkkel közösen azon kellene dolgoznia, hogyan szartalanítsa a Forma-1-et” – mondta az indiai üzletember.
Mallya szerint a sajtó is felelős, a legnagyobb gond viszont a kis- és középcsapatok bizonytalan pénzügyi helyzete.
“A Forma-1 talán a legizgalmasabb és legnézettebb sportág, és ha minden résztvevő számára fenntarthatóvá válna, akkor a negativitás is eltűnne. A sajtó is írhat arról, hogy az F1 unalmas, mert a két Mercedes sokkal gyorsabb a többieknél, de helyette tálalhatnák úgy is, hogy milyen nagyszerű munkát végzett a Mercedes. Ez a média hozzáállásán múlik.”

Kommentek

Alfa Stelvio: SUV, ami sportkocsinak képzeli magát

Még a hivatalos menetpróba előtt vezethettük az Alfa új szabadidőautóját. Kapaszkodhat a konkurencia!

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Logan MCV Stepway: terepkombi a Daciától

A Sandero, a Dokker és a Lodgy után egy igazi terepkombival bővült a Dacia Stepway életmódcsaládja.

Alternatív üzemanyagot talált fel egy pécsi férfi? Nem, csak bosszúra szomjazott

Egyszerű bosszú vezérelte a férfit, aki mosóport és vajat öntött a szomszéd autójába. Zavarta a gyerekek zajongása.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

Itt az új Suzuki Wagon R

Két kivitelben mutatta be új törpeautóit a Suzuki. A japán piac legtakarékosabb mikroegyterűi automata vészfékrendszerrel és távfényaktiválással érkeztek a piacra.

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavalyi, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

Kívül-belül megújult a Škoda Rapid

Friss formavilág, xenon fényszórók, fedélzeti wifi, modernizált kezelőszervek és új motor a Škoda köztes modellcsaládjában.

Off-road buszokon járhatnak iskolába a gyerekek

Az Iveco iskolabuszok eltérnek az amerikai változatoktól, ugyanakkor jól boldogulnak terepen és még mozgáskorlátozott gyerekek szállítására is alkalmasak.

F1: Labdába sem rúgnak idén a kisebb csapatok?

A Renault főnöke szerint a 2017-es Forma-1-es idény újabb fegyverkezési versenyt hoz, ami még esélytelenebbé teheti a független kis- és középcsapatokat.

Rozsdagyűjtő, erdőben lassan rohadó autók romantikája

Autóroncs szinte minden árokparton akad sajnos. De néha valódi értékes, ritka, veterán típusok is elhagyva gyűjtik a rozsdát a gyéren lakott területeken. Vannak, akik meglátják ebben is a fotótémát, és kattintanak. Elhagyott autók gyűjteménye az Instagram oldaláról.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.