A Sauber új igazolást jelentett be, a csapat technikai igazgatója mostantól a korábban a Red Bullnál, a Force Indiánál, majd tavaly nyárig a Caterhamnél dolgozó Mark Smith lesz.


“Rögtön felismertem az előttem álló lehetőségeket, amikor megláttam a hinwili infrastruktúrát. A szélcsatorna, a szuperszámítógép és a műhely is nagyon magas színvonalú, és persze a csapat hozzáértéséről se feledkezzünk meg. Ezek együttesen mind a szerződés mellett szóltak számomra. A Sauberben óriási potenciál rejlik, ami az állandóan változó F1-ben nem alapvetően adott minden csapatnál” – mondta a szakember.
A tavalyi, pont nélküli idény után a svájci csapat idén már eredményesebb, Smith-szel pedig tovább erősödnek, véli a csapatfőnök, Monisha Kaltenborn:
“Műszaki részleg vezetőivel történt egyeztetés után új technikai igazgatót kerestünk, Mark lett az emberünk. Óriási Forma-1-es tapasztalattal rendelkező mérnök. Mindenek előtt azonban tisztában van azzal, hogyan működik, milyen kihívások várnak egy független csapatra, és hogy milyen fontos a higgadt és perspektivikus hozzáállás. Nálunk nagyszerű lehetőségekhez juthat.”