F1: Hamilton a trófeákat fikázza

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.07.01. 14.30

Lewis Hamiltonnak nem tetszenek a trófeák, amelyeket mostanában osztogatnak a Forma-1-ben. Szerinte jobbakat érdemelnének a pilóták.

Lewis Hamilton nem először panaszkodik a trófeákra, már a tavalyi Brit Nagydíj után is tett egy megjegyzést. “Szétesett darabjaira. Műanyag az egész, kerülhetett vagy tíz fontba” – mondta Hamilton.

A hétvégén ismét Silverstone következik, így Hamilton újra elmondta a véleményét a trófeákról. “Jobb trófeákat érdemelnének a pilóták, sokkoló, milyen vacak minőségűeket kapunk” – nyilatkozta Hamilton a Telegraphnak.

“Ezek a trófeák legfeljebb gokartszinten állnák meg a helyüket, ott elég vacak volt a helyzet. A Forma-Renault-ban kis dobozkák voltak, bennük autókkal, aztán a Forma-3-ban már rendes díjak voltak.”

“Az F1-es karrierem elején szintén nagyon jó kis trófeákat kaptunk, de azóta sokat romlott a helyzet. Komolyan borzalmas dolgokat sóznak ránk, szóltam már Bernie Ecclestone-nak is emiatt.”

“Tavaly egy műanyag izét vágtak hozzám, és komolyan úgy éreztem, hogy ez a GP2-be való, hol a rendes? Nem tudom, miért nem kapjuk a régi, jó dolgokat.”

Kommentek

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

F1: Rosberg átvette a bajnoki kupát – videó

Pénteken este Bécsben megtartották a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláját, amelyen a visszavonuló Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is átvette a kupáját. Képek és videó az eseményről.

Meglepte a világot a leghíresebb tévés

Rosberg megdöbbentő bejelentéséig leginkább az foglalkoztatta a sajtót, hogy megérdemelte-e a vébécímet, és, hogy Hamilton miként taktikázott ellene. Jeremy Clarkson meglepő választ adott a kérdésre: kinek kellett volna nyerni a vébét?

Menekülő halálos gázolót fogtak a zsaruk

Egy gyalogos halálra gázolása után megállás nélkül menekült az az autós, akit pár órával később elfogtak a rendőrök.

Bevezetik a szürke rendszámot

Külön rendszámtáblát lehet igényelni tavasztól a kerékpárszállításhoz a kormány tervei szerint.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.