F1: A Mercedes szerint is lemaradóban a Ferrari

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.06.23. 15.30

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is elismeri, hogy a Ferrarinak egyre kevesebb esélye van az idei világbajnoki címre.

Ausztriában újabb kettős győzelmet aratott a Mercedes, a várakozásokkal ellentétben a Ferrari versenytempóban nem tudta megnehezíteni a címvédő dolgát.

Az olaszok közelebb kerültek ugyan az idén a Mercedeshez, de még Niki Laudát is meglepte, hogy Nico Rosberg és Lewis Hamilton milyen könnyedén hagyták faképnél Sebastian Vettelt a verseny első köreiben. “Nem voltunk olyan közel, mint reméltük” – ismerte el Vettel.

“Az első 10-15 kört alaposan megnyomtuk, utána lazíthattunk egy kicsit” – adott magyarázatot a Mercedes spielbergi sikerének titkára Toto Wolff csapatfőnök. A Ferrari a tervek szerint Monzában és Austinban is frissített motort vet be, de a csapat kezd kifutni az időből.

Vettel jelenleg is majdnem százpontos hátrányban van az éllovas Hamiltonhoz képest, ez már nem nőhet tovább, ha a Ferrari még kezdeni akar valamit ezzel az évvel. “Ha megtartjuk, esetleg növeljük az előnyünket a Magyar Nagydíjig, akkor már nagyon nehéz dolga lesz a Ferrarinak” – nyilatkozta Wolff.

Kommentek

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

Meglepte a világot a leghíresebb tévés

Rosberg megdöbbentő bejelentéséig leginkább az foglalkoztatta a sajtót, hogy megérdemelte-e a vébécímet, és, hogy Hamilton miként taktikázott ellene. Jeremy Clarkson meglepő választ adott a kérdésre: kinek kellett volna nyerni a vébét?

Menekülő halálos gázolót fogtak a zsaruk

Egy gyalogos halálra gázolása után megállás nélkül menekült az az autós, akit pár órával később elfogtak a rendőrök.

Bevezetik a szürke rendszámot

Külön rendszámtáblát lehet igényelni tavasztól a kerékpárszállításhoz a kormány tervei szerint.

Csúnya kamionbaleset Zalában

Két kamion ütközött Zala megyében, az M70-es autópálya felét lezárták.

Lerohadtál? Így vontassál!

Itt a tél, a hideg, a hó: megnőtt az esélye, hogy akár kocc, akár lemerült akku, akár befagyott üzemanyagszűrő miatt kötélvégre kerüljön az autós.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.