F1: Hülkenbergnek hihetetlen élmény volt Le Mans

Vettel leborult előtte, Hamiltont nem érdekli

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.06.19. 13.30

Nico Hülkenberg nagyon büszke a Le Mans-ban aratott győzelmére. Örül, hogy részese lehetett a sikernek.

Nico Hülkenberg első próbálkozásra győzni tudott a Le Mans-i 24 óráson, a Porsche 19-es rajtszámú autójával aratta a világraszóló sikert. Hülkenberg a Kanadai Nagydíj után egyből Franciaországba utazott, most pedig már Ausztriában van a Force Indiával, de a német nem bánja a sűrű programot.

“Hihetetlen élmény, hogy ott lehettem, a csapattársaimmal és a csapattal közösen aratott győzelem meg pláne” – mondta Hülkenberg. “Nagyon emlékezetes pillanat, remek tapasztalat volt, amit nem is akartam kihagyni az életemből. Nagyon büszke vagyok arra, amit Le Mans-ban elértünk.”

Hülkenberg mellett Fernando Alonsót is szívesen autóba ültette volna a Porsche, de a spanyol mclarenes szerződése miatt ez végül nem jött össze. Alonsót továbbra is érdekli a verseny.

“Szó volt arról, hogy az idén is versenyzek, de végül máshogy alakultak a dolgok. A jövőben – és ez nem tudom, mikor lesz – szeretnék még indulni, meglátjuk, mikor sikerül” – nyilatkozta Alonso.

A 24 órából 18-at Daniel Ricciardo is végignézett, rajongónak nevezve magát, Sebastian Vettel pedig nagy tisztelettel beszélt honfitársa sikeréről.

“Nico sikere nagyszerű, és azt hiszem, egy kicsit mindannyian irigykedünk rá” – fogalmazott Vettel. “Valószínűleg jó nekünk, F1-es pilótáknak, hogy képes volt erre a győzelemre, kicsit talán felértékelődtünk. A legnagyobb elismerésem neki, hogy a napi F1-es munka mellett képes volt ezt megvalósítani.”

“Az F1-gyel a hét minden napján foglalkozni kell, mégis sikeres tudott lenni egy másik műfajban. Ez egészen kivételes teljesítmény!”

Lewis Hamiltont ellenben nem érdekli a Le Mans-i versenyzés, a versenyeket sem nézi. “Nem láttam a futamot, őszintén szólva talán egyet sem életemben” – így Hamilton. “Soha nem érdekelt igazán. Természetesen imádom az autókat, de Le Mans soha nem hozott lázba, nem szerepelt a terveimben.”

Kommentek

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

Pórázon tartott Tiguan

Megfontolta, kitalálta, elvetette, újra kitalálta, legyártotta. 22 évvel a RAV4 után egy komoly konkurenst állított a SEAT az Ateca modellel a kompakt SUV-oknak.

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

F1: A Mercedes szerint műbalhét csinált a sajtó

Valtteri Bottasnak nincs baja azzal, hogy adatokat kell megosztania új csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.