Schumacher fia a balesetről: törött kézzel is versenyez

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.06.16. 11.40

Michael Schumacher 16 éves fia, Mick a két héttel ezelőtti sérülése ellenére újra autóba ül. Könnyű kéztörésről beszél.

Michael Schumacher 16 éves fia, Mick idén a német Formula 4-es szériában indul, két hétvége után felemás az eredmény. Míg az első fordulóban győzni is tudott, két hete, Ausztriában két balesetet is szenvedett, a másodikban a jobb keze is eltört.


A sérülés azonban nem állítja meg, édesapja menedzsere, Sabine Kehm azt közölte a német Bilddel, hogy Mick átment a kötelező orvosi vizsgálatokon, így a hétvégén ott lesz a széria következő, spái fordulóján.
“Versenyezni akartam, szóval megkönnyebbültem a hírtől. Szerencsére beigazolódott, amit Ausztriában mondtak, azaz hogy nagyon könnyű törésről volt szó. Spára minden rendben lesz” – mondta a hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fia.

Kommentek

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

Filmbe illő balesetet okozott a féktelen kamion

Elromlott fék miatt tarolt mindent, ami az útjába került ennek a kamionnak.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

Csodalámpával villant a Mercedes

Nem vakítja a szembejövőket, járdát és navigációs utasítást is az útra vetít a Mercedes-Benz legújabb fényszórója.

F1: Rosberg kamu kupát kapott – videó

Nico Rosberg csütörtökön megérkezett a Mercedes-csapat központjába, ahol kézbe vehette a világbajnoki kupát is. Na jó, nem egészen azt.

Eldőlt: ennyit fogsz fizetni a német sztrádáért

Jóváhagyta a német autópályákra vonatkozó “tisztességes és megkülönböztetéstől mentes” útdíj bevezetését az Európai Bizottság.

Olyan KRESZ-tábla lesz az M7-esen, mint még soha

Kihelyezik az első táblát az elektromos autók töltőpontjáról az M7-esen.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.