F1: Alonso Le Mans után sóvárog

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.06.14. 11.00

Fernando Alonso nagyon szeretne Le Mans-i prototípussal versenyezni, irigykedve figyelheti a Force Indiá-s Nico Hülkenberget és Mark Webbert.

Szombat délután óta zajlik az autóversenyzés egyik ékkövének számító Le Mans-i 24 órás verseny, amelyen az egykori Red Bull-pilóta Mark Webber, valamint a Forma-1-ben jelenleg is részt vevő Force Indiá-s Nico Hülkenberg is részt vesz a Porsche színeiben.
A csúcsot jelentő LMP1 kategória szuperhibridjei közelítik a Forma-1-es technikai szintjét, és annak ellenére, hogy tartóssági versenyzésről van szó, a spórolás kevésbé érzékelhető, mint a mai F1-ben. Fernando Alonso idén szeretett is volna próbát tenni Le Mans-ban, de a Honda nem engedte, így nem titkolt irigykedéssel figyeli, mi zajlik Franciaországban:


“Versenyzői szemmel nagyon vonzók az autók, technikailag a csúcsot jelentik. Az ember három etapon, két órán keresztül 3 tizeden belüli köröket hozhat. A Forma-1-ben az utóbbi években már el is felejtettük, hogy milyen két órán keresztül ugyanúgy viselkedő autót vezetni.” 
Alonso 2014-ben hivatalos starterként személyesen is ott volt és végig követte a futamot, ami meghatározó élmény volt számára:
“Nagyon élveztem. A sokkal lazább az atmoszféra, az emberek nyíltabbak, lazábbak. Nagy rendezvény, talán nincs akkora visszhangja, mint egy Forma-1-es futamnak, de valójában nagyobb, mint bármelyik F1-es verseny.”
20 óra után egyébként a 19-es rajtszámú Porsche vezet, ami nem kis részben a Le Mans-ban idén bemutatkozó Hülkenberg kiváló etapjainak is köszönhető. 

Kommentek

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósokat pedig szidják a kamionsofőröket.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Alonso: A célba érés már nagy eredmény lenne

Fernando Alonso 2017-ben Forma-1-es versenyen még nem jutott el a kockás zászlóig, reméli, hogy a frissített Honda-motorral Szocsiban legalább a célba érés összejön végre.

Kémfelvételen a Škoda Yeti utódja

Karoq néven érkezik egy hónap múlva a második generációs kompakt Škoda SUV. Csehországban lefilmezték egy prototípusát.

Nem működik a Toyota stratégiája

A világ minden részén népszerűek a plug-in hibridek – mindenütt, kivéve Kínát. Az ázsiai ország miatt a Toyota kénytelen lesz újragondolni stratégiáját.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.