F1: A Renault tényleg kiszállhat

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.06.09. 09.30

A Red Bull csapatfőnöke szerint a francia gyártó komolyan megfontolhatja a Forma-1-ből való távozást, mert a jelenlegi szabályok mellett nincs értelme a maradásuknak.

Bár a Forma-1-ben 2014-en bemutatott 1,6 literes, turbós V6-os hibrid erőforrások bevezetését a Renault vetette fel és harcolta ki, a francia gyártó csúnyán melényúlt a megvalósítással. A Red Bull partnereként 2009 és 2013 között győzelmet győzelemre halmozó, a bajnoki küzdelemben négyszer duplázó márka már 2014-re is rosszul készült fel, a 2015-ös javítási kísérletei pedig további visszalépést hoztak.


A Renault F1-es motorfőnöke, Cyril Abiteboul már márciusban azt állította, hogy minden lehetőséget – köztük a távozást is – mérlegelnek, a pletykák alapján eddig inkább úgy tűnt, hogy a Toro Rosso vagy a Lotus megvásárlásával újra saját, gyári csapat indítása felé hajlanak.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner egy friss megszólalásában arra utalt, hogy a fentiek ellenére nagyon is való lehetőség a motorszállító kiszállása. A fő probléma az idény közbeni motorfejlesztés tilalma.
“Kritikus pontra jutottunk a Renault Forma-1-es elkötelezettségét illetően. Ha februárban lezárjuk a motorfejlesztést, azzal gyakorlatilag búcsút intünk a Renault-nak” – utalt arra, hogy az idei, adminisztrációs hiba miatt lehetővé vált fejlesztgetés a szabályok pontosítása után már kizárt lesz 2016-ban.  


“A Mercedesnek felnőtt módjára kellene mérlegelnie ezt, és a Nemzetközi Automobil Szövetségnek is figyelemmel kellene lennie az F1 hosszabb távú érdekeire. Persze ha belefér, hogy az F1 elveszítsen egy motorszállítót, akkor ragaszkodjunk csak a február 28-i dátumhoz…”
Horner ezzel arra célzott, hogy a Ferrari, és a még a Renault-nál is jobban küszködő, egyedül a McLarennek szállító Honda is üdvözölné a motorfejlesztés felszabadítását, de ha a jelenleg domináns Mercedes nem bólint rá, a következő évre lehetetlen a szabálymódosítás.
Idén a motorgyártók meghatározott számú zsetonokból gazdálkodva végezhetnek teljesítménynövelő módosításokat, de a 2016-os motorspecifikációkat jövő február végén le kell adni, onnantól a szezon végéig már tilos lesz az ilyen munka.

Kommentek

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.