F1: A McLarennél nem lesz sárdobálás

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.06.09. 16.30

Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke kijelentette, hogy nem lesz nyilatkozatháború a csapatnál. A wokingiak még több segítséget ajánlottak a Hondának.

A McLaren-Hondánál csak nem akarnak összeállni a dolgok, Kanadában újabb pocsék hétvégét zárt a csapat. Fernando Alonso kiborult a verseny közben, de később lehiggadt, és világossá tette, hogy továbbra is hisz a projektben, amely legkorábban 2016-ra állhat össze.

Egyes szakértők szerint a McLaren-Honda válsága sokkal komolyabb, mint a Red Bull-Renault-párosé, de eddig ügyesen sakkozott a csapat a nyilatkozatokkal. Ha Eric Boullier csapatfőnökön múlik, ez így is marad.

“Nem fogom engedni, hogy nálunk sárdobálás kezdődjön a sajtóban, mint a Red Bullnál és a Renault-nál. Ennek semmi értelme” – fogalmazott Boullier. Egyetért a főnökével Jenson Button is: “Attól, hogy ujjal mutogatunk valakire, nem oldódnak meg a problémák, és nem is haladunk előre” – mondta az angol.

“Természetesen el kell mondanunk, hogy min kell javítani, de nem nyilvánosan. Elég nagy nyomás van ezen a csapaton, és nem vagyunk könnyű helyzetben: ha gyorsabban megyünk, azzal a megbízhatóságot tesszük kockára. Egyelőre nehéz megtalálni az egyensúlyt.”

“Az idén nem fogunk dobogóra állni, de ha most nem dolgozunk, jövőre sem lesz semmi. Munka nélkül nem érdemelnénk jó eredményeket 2016-ban sem.”

Boullier szerint egyszerű a fejlődés receptje, több erőforrást kell bevetni. “Aki fejlődni akar, annak több erőforrásra van szüksége. Aki pedig gyorsan akar fejlődni, annak tapasztaltabb erőforrások segítségét kell igénybe venni.”

“Nálunk minden rendelkezésre áll, házon belül szoftveres és hardveres tapasztalat egyaránt. Fontos, hogy a Honda fejlődjön.”

Kommentek

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

F1: Massa csak tette, amit a mérnök mondott

Felipe Massa nagyon elégedetten nyilatkozott az Orosz Nagydíj időmérője után, a 6. helye azt mutatja, hogy a Williams immár versenyben van a Red Bull-lal.

Ricciardo: Az ötödik hely volt a mai maximum

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

F1: Hamilton szuboptimális formában

Lewis Hamilton elismerte, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén egyszerűen nem volt elég gyors, ugyanakkor az előzmények alapján a futamtól sem remélhet sokat.

Mindent túlél a Citroën WRC gépe

Igazán szédítő bukfenc után tért vissza Kris Meeke Citroën C3 WRC-je az argentin rali futamán.

Alonso: Megint tökéletes időmérőm volt

Fernando Alonso sosem fogy ki az öndicséretből, a szocsi kvalifikáció után a Honda-motort szidta és annak örült, hogy újonc csapattársát héttizeddel verte.

Kimi: Azért az első sor nem rossz a csapatnak

A Orosz Nagydíj időmérőjén Sebastian Vettel biztosította be a vasárnapi pole pozíciót, mögötte Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas végzett. Az első három nyilatkozatai Szocsiból.

F1: A Ferrari kiütötte a Mercedest az időmérőn

A Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén a Ferrari “robbantott”, Sebastian Vettelé lett a pole-t, Kimi Räikkönen 2. helyével meglett a teljes első sor. A mercedeses Valtteri Bottas a 3., Lewis Hamilton szétesett.

Ritka Ferrarit emésztettek fel a lángok

Porrá égett egy korai Ferrari F40-es, az anyagi kár jelentős, az autó pótolhatatlan darabja az olasz sportkocsigyár történelmének.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a Tesla-vezér

Föld alatt utaztatná az embereket Elon Musk, amivel teljesen megreformálná a városi közlekedést. A dugók csökkennének és az emberek gyorsabban jutnának el a célhoz.

Meglepte leghűségesebb vevőjét a Lexus

100 évesen a 25-ödik Lexusát készült megvásárolni, ezért a japán gyártó egy igazán különleges darabot készített hűséges vevőjének.

F1: A Ferrari megint verte a Mercedest

A Forma-1-es Orosz Nagydíj utolsó szabadedzésén is határozott előnnyel verte a Ferrari a Mercedest, Sebastian Vettel a leggyorsabb, Lewis Hamilton csak a 4.

300 km/h fölött hasít az új Alpina kupé

Bemutatta legfrissebb újdonságát az Alpina. A B4 S Bi-Turbo a BMW M4 költséges alternatívája.

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.