F1: “Räikkönen csődöt mondott”

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.06.08. 17.00

A nemzetközi sajtó a győztes Hamilton sikere mellett a dobogóról lecsúszó Räikkönennel, illetve a 13 helyet javító Vettellel foglalkozott a Kanadai Nagydíj után.

Nagy-Britannia


The Guardian: “Lewis Hamilton számára már eddig is ideális vadászterületnek bizonyult a Gilles Villeneuve-ről elnevezett kanadai pálya, s vasárnapi fölényes rajt-cél győzelmével csak megerősítette ezt. Már négyszer nyert itt, de ennél sokkal fontosabb, hogy az összetettben is növelte az előnyét azok után, hogy Monacóban a csapat hibás stratégiai döntése miatt kellett lemondania a győzelemről.”
The Independent: “Lewis Hamilton a Kanadában futott tökéletes versennyel és magabiztos győzelmével minden csalódottságát legyőzte a Monacóban történtek után.”
Daily Mail: “Lewis Hamilton a piros lámpák kialvásától a kockás zászlóig vezetett, s hibátlan teljesítménnyel győzött Kanadában.”
Németország

Bild: “A Mercedes győz. És győz. És győz…”
Berliner Zeitung: “Hamilton nem hagyta magát Rosberggel szemben. A világbajnok továbbra is maga mögött tartja kihívóját.”
Olaszország

La Gazzetta dello Sport: “A Forma-1 királya: Lewis-show. Vörös düh: a Ferrari az idén először maradt le a dobogóról. Räikkönen mindent rosszul csinált, s negyedik lett, Vettel egy fantasztikus felzárkózást bemutatva a 18. helyről rajtolva ötödikként ért célba. Hamilton nagy fölényben volt Montrealban, a Mercedes pedig kettős győzelmet aratott.”
Tuttosport: “Keserű Montreal, csalódás a Ferrarinak. Räikkönen hibázott, s felbosszantotta Maurizio Arrivabene csapatfőnököt. A Mercedes nyert. Micsoda újság: a Forma-1 mattot kapott, a német istálló túlságosan erős. És a Mercedesnél – ha nincs több félreértés vagy bármi más meglepetés – Hamilton győz.” 


Corriere dello Sport: “Vettel, micsoda felzárkózás! Ötödik lett úgy, hogy a 18. helyről startolt. Räikkönen csődöt mondott, s elszalasztotta a dobogós helyezés lehetőségét. A Mercedes idei negyedik kettős győzelme lepecsételte a stuttgarti istálló fölényét.”
La Stampa: “Lewis Hamilton győzelme és a Mercedes kettős sikere ma már csak formalitás.”
La Repubblica: “Hamilton sétált egyet, a Ferrari nem került fel a dobogóra, Vettel azonban varázsolt. Arrivabene leszidta a negyedikként célba érő Räikkönent.”
Franciaország

Libération: “Kanadai Nagydíj: Hamilton megtartotta a jó szokását.”
L’Équipe: “Hamilton a főnök. A brit világbajnok az egész versenyt uralva győzött pályafutása során negyedszer Kanadában.”
Spanyolország


El Mundo: “Hamilton visszatért. Stratégiai szempontból is jó versenyt futott, a Mercedes-istálló pedig kárpótolta őt a Monacóban történtekért.”
La Vanguardia: “Hamilton helyreállította a hierarchiát a Forma-1-ben.”
AS: “Lewis Hamilton, a Forma-1 egyeduralkodója, a kanadai győzelmével visszanyerte tekintélyét. Arra is emlékeztette a riválisokat, hogy a vb-cím egyedül az övé.”
Marca: “Padlón a McLaren: dupla K.O. Fernando Alonsónak és Jenson Buttonnak.”
Svájc

Blick: “Nem volt érdemes Montrealba utazni.”
Tages-Anzeiger: “Hamilton bosszújával ért véget a Mercedes-duó nagyszerű alakítása.”
    
Ausztria

Kurier: “Hamilton újra felvette a tempót. A brit címvédő már a rajtnál megtartotta vezető helyét Rosberggel szemben, s végig magabiztosan uralta az egész futamot.”
Forrás: MTI

Kommentek

Rendőri felvezetést kapott Budapesten egy terhes hölgy és az apuka

A felvétel nem friss, ettől függetlenül le a kalappal a rendőrök előtt.

Háromhengeres szedán a BMW-től

Megkezdte legkisebb limuzinjának forgalmazását a BMW. A lépcsőshátú 1-es Kínában készül, és sajnos csak ott kapható.

Megéri hűségesnek lenni? Gombokért?

A nagyobb kúthálózatok rafinált pontgyűjtő akciókkal próbálják magukhoz édesgetni az autósokat. De kinek éri ez meg? Naná, hogy nem nekünk

Peugeot Instinct: Tanulékony kombikupé

Elektromosnak sejtettük, és részben az is: a Peugeot tanulékony kombikupéja konnektoros hibrid hajtásláncot kapott több mint 300 lóerővel.

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

Citroën C4 Cactus OneTone : Darth Vader városi járgánya

Április elsejétől forgalmazzák, mégsem tréfa a Citroën szurokfekete kompakt modellje. Félő, hogy csak Angliában lesz kapható.

Kis elektromos terepjárót építene a Bentley

A Jaguar i-Pace mintájára kisebb, villanymotoros szabadidőjárművet állítana fő SUV-terméke mellé a Bentley.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.