A Kanadai Nagydíj második szabadedzés két részre tagolódott: míg az első félórában borús, de száraz időben a többség a programja nagy részét végigvitte, és a szuperlágy gumikon – egy Romain Grosjeannal adódott “forgalmi helyzet” és egy saját hiba ellenére – Lewis Hamilton újra a leggyorsabb volt, utána megérkezett az eső.


Amikor az előrejelzéseknek megfelelően 35 perc után megérkezett az eső, a pilóták rendben bevonultak a bokszba, azonban a Mercedesnél néhány perc után úgy döntöttek, hogy az igen vizes pályára átmeneti (intermediate) gumikon kiküldik mindkét autót.
Az előbb haladó Hamilton esetében gyorsan világossá vált, hogy az aszfalt túl vizes – legalábbis extrém esőgumit kívánó -, ugyanis a címvédő a hátsó hajtűben hiába fékezett, az autó felúszott, és lassan, de határozottan a gumifalba ékelődött. 
A monacói baki után minden bizonnyal ez sem tette túl boldoggá az angolt, de az első szárny eltörésének ráadásaként az autót mentő traktor túl lendületesen emelte az ezüst nyilat, így a fara is rendes ütést kapott, miközben a bajnok elsétált a helyszínről.
A brit SkySports kérdésére, hogy mégis mit akartak megtudni az esős rajtszimulációval a kuplungról, a csapatfőnök Toto Wolff így felelt:


“Pontosan ezt akartuk tudni, láttuk, hogy jön az eső, próbáltunk megtudni ezt-azt a kuplungbeállításról, de Lewis felúszott és a falnak ment. Azért nem tettünk fel teljes esőgumit, mert amikor arról döntöttünk, hogy kimenjenek, még nem tudtuk, mennyire vizes ott. De szerintem Lewisnak nincs gondja, jókedvű.”
Hamilton balesete után előkerült sárga, majd a piros zászló, de a visszavonásuk után sem kapkodott senki, hogy a pályára lépjen, ugyanis az eső kitartóan hullott. Így is maradt ez a kockás zászlóig, autó nem járt a pályán.
A versenyhétvége szombaton a száraznak jósolt utolsó szabadedzéssel és a kvalifikációval folytatódik – utóbbi magyar idő szerint 19 órakor kezdődik majd.
Kanadai Nagydíj, 2. szabadedzés, Montreal, 2015.06.05.