F1: Hamilton rendületlenül bízik a Mercedesben

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.06.05. 09.30

A Kanadai Nagydíj előtt Lewis Hamilton már egyáltalán nem akar foglalkozni a monacói bakival, csak előre tekint, a bizalma pedig nem rendült meg a csapatban.

Az elmúlt másfél hétben állandó témát adott a Monacói Nagydíj, pontosabban Lewis Hamilton felesleges bokszkiállása, amellyel a Mercedes címvédője a gyakorlatilag biztos futamgyőzelmet vesztette el, hogy végül csak a 3. helyen intsék le.
A Kanadai Nagydíj előtti versenyzői sajtótájékoztatón természetesen erről kérdezték az angol pilótát, aki azonban nem akart elemezgetni.


“Sok kérdés szól majd Monacóról, de én igazán nem akarok Monacóval foglalkozni. Túlléptem rajta, nem is gondolok rá. Tényleg előre tekintek, már nem érdekel Monaco. A múlton nem változtathatok, szóval semmi értelme azon rágódni. A jövőt akarom alakítani” – mondta.
“Sok-sok futam jön még, sokat lehet javulni. Nagyszerű a csapat, nagyszerű az autó, a tét a bajnoki cím, szóval csak erre koncentrálok. Semmit sem számít, hogy mit éreztem vagy érzek, bár igazából semmit sem érzek az eset kapcsán. Tényleg csak a mostani futamra gondolok, erősnek, késznek érzem magam, minden pozitív.”
A kérdésre, hogy a történtek után mennyire képes bízni a csapatban, az angol így felelt: “Amennyire bármikor: 100 százalékosan. Hihetetlen sikereket értünk már el együtt, egyetlen futam nem kezdheti ki a közösen felépített szilárd alapot.”

Kommentek

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.