F1: Meginoghatott Hamilton bizalma a Mercedesben

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.06.04. 15.30

Két szakértő szerint is fordulópont lehetett a Monacói Nagydíj Lewis Hamilton és a Mercedes kapcsolatában.

Hamilton a Mercedes hibás döntése miatt veszítette el a biztos győzelmet Monacóban, ami akár eszébe is juthat, ha a csapat éppen kihívja a bokszba. “Ha legközelebb szólnak rádión Lewisnak, hogy álljon ki a bokszba, biztosan el fog gondolkozni” – vélekedett a volt F1-es pilóta, jelenleg kommentátorként dolgozó David Coulthard.

“Nehéz lesz ezt kezelni. Egy csapattól érkező utasításnak nem kell feltétlenül engedelmeskedni, de ha egy pilóta minden egyes döntést megkérdőjelez, az alapjaiban befolyásolhatja a közös munkát.”

Marc Surer szerint Monaco azért lehetett döntő, mert Hamilton már korábban is hajlamos volt kételkedni a csapat döntéseiben. “Több rádióüzenetben is hallhattuk már, hogy Lewis nem mindig értett egyet a csapattal” – mondta a svájci.

“Szóval a problémák most még nagyobbak lehetnek, mint korábban voltak. Hamilton soha nem kérdőjelezte meg a csapat döntéseit, amíg Ross Brawn is ott volt a csapatnál, mostantól lehet, hogy még kevésbé fog bízni a döntéshozókban.”

Kommentek

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

Meglepte a világot a leghíresebb tévés

Rosberg megdöbbentő bejelentéséig leginkább az foglalkoztatta a sajtót, hogy megérdemelte-e a vébécímet, és, hogy Hamilton miként taktikázott ellene. Jeremy Clarkson meglepő választ adott a kérdésre: kinek kellett volna nyerni a vébét?

Menekülő halálos gázolót fogtak a zsaruk

Egy gyalogos halálra gázolása után megállás nélkül menekült az az autós, akit pár órával később elfogtak a rendőrök.

Bevezetik a szürke rendszámot

Külön rendszámtáblát lehet igényelni tavasztól a kerékpárszállításhoz a kormány tervei szerint.

Csúnya kamionbaleset Zalában

Két kamion ütközött Zala megyében, az M70-es autópálya felét lezárták.

Lerohadtál? Így vontassál!

Itt a tél, a hideg, a hó: megnőtt az esélye, hogy akár kocc, akár lemerült akku, akár befagyott üzemanyagszűrő miatt kötélvégre kerüljön az autós.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.