Lewis Hamilton meggyőző fölénnyel vezetett a Monacói Nagydíjon, ám egy felesleges bokszkiállás miatt az első helyett végül csak a harmadik helyen ért célba. Az angol túltette magát a kudarcon, szerinte a csapat is tanult a hibájából.

“Amit Monacóról el lehetett mondani, azt már el is mondtuk” – fogalmazott Hamilton. “Nagy csalódás volt nekem és a csapatnak is, de tanultunk belőle, és továbbléptünk. Ahogy mindig.”

“Csak vissza akarok menni a pályára, és visszavágni, ehhez pedig nem is kívánhatnék jobb helyet Montrealnál.” Hamiltonnak szép emlékei vannak a versenyről, első győzelmét éppen Kanadában aratta 2007-ben.

“Ez az egyik kedvenc hétvégém, bár nem mindig voltam szerencsés Kanadában. De itt győztem először, szóval sok szép emlékem is van a városról.”

A Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint túl lett lihegve a csapat monacói hibája. “Nagyon sokáig volt téma a hibánk, és annak következményei” – mondta Lowe. “Egy gyorsan meghozott rossz döntés volt hbás adatok alapján, ennyi történt. A sportban ez mindig is benne volt.”

Lowe megerősítette, hogy Kanadában új motorokat kap Hamilton és Nico Rosberg, miután az első hat hétvégét egyetlen motorral teljesítették.