A német Auto Bild által, a mind a tíz Forma-1-es csapatfőnök megkérdezésével készített felmérés alapján pillanatnyilag a Mercedes címvédője, Lewis Hamilton a sportág legjobb versenyzője, megelőzve a ferraris Sebastian Vettelt és a korábban hasonló szavazásokon többször diadalmaskodó Fernando Alonsót.
“Nagyon sokat jelent ez számomra” – mondta 2008 és 2014 bajnoka, aki egyébként fölényesen győzött: 35 pontot gyűjtött, míg Vettel 22-t, Alonso pedig csak 12-t. 
“Lewis gyors, fejben erős, nagyon egyenletesen teljesít, és nagyszerű formában van” – mondta róla a Ferrari főnöke, Maurizio Arrivabene.


A saját főnöke, Toto Wolff szerint a szavazás eredménye is igazolja, hogy helyesen döntöttek a nemrég aláírt szerződéshosszabbítással.
“Lewis kiemelkedően vezet, folyamatosan fejlődik mind versenyzőként, mind emberileg. Láthattuk, hogyan kezelte a monacói hibát is – ma már képes gyorsan túllépni egy-egy rossz eredményen, és az erősségeire fókuszálni. Versenyzőként minden szempontból a csúcson van” – méltatta pilótáját Wolff.


A szavazásból az is kitűnik, hogy Alonso megítélésének nem tett jót a McLaren-Hondához való átszerződés. 
“Alonsónak romlott a megítélése, amiért az önfejűsége miatt indokolatlanul nehéz helyzetbe hozta magát” – mondta a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost. “Ugyanakkor viszont Vettel ázsiója nőtt, mert képes motiválni a Ferrarit és újra sikereket hoz nekik. Ami engem illet, emiatt és az intelligenciája miatt Sebastiant tartom a legjobbnak” – tette hozzá.