F1: Lezárult a halálos tesztbaleset ügye

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.05.26. 13.30

A brit munkavédelmi hatóság lezárta a tesztpilóta Maria de Villota későbbi halálával végződött 2012-es baleset vizsgálatát, nem lesz felelősségre vonás.

2012 nyarán a Marussiához igazolt női tesztelő Maria de Villota életveszélyes fejsérülést szenvedett, amikor első ízben vezette a csapat autóját az angliai Duxford repülőtéren tartott privát teszten.
Az akkor 32 éves spanyol versenyzőnő arckoponyája gyakorlatilag ripityára törött, egyik szemét elveszítette, amikor az ideiglenes boksz közelében álló teherautó platójának hajtott, de a gyors és szakszerű orvosi ellátás megmentette az életét. De Villota sajnos bő egy évvel később elhunyt a baleset neurológiai szövődményei miatt.


A balesetet a brit munkavédelmi hatóság (HSE) hivatalból vizsgálat alá vonta, az ügy csak most, majdnem három évvel később zárult le. A hatóság további jogi lépések, felelősségre vonás nélkül tett pontot a szomorú ügy végére.
“A vizsgálat befejeződött, további jogi lépések nem lesznek. Az érintett céget (a Manor GP – a szerk.) és az elhunyt családját is értesítettük” – mondta a BBC-nek a HSE szóvivője.
A HSE nem kívánta részletekbe menően tisztázni a baleset okait, csak annyit árultak el, hogy “több tényező” is szerepet játszott. Nagyon úgy tűnik, hogy vezetői hibáról volt szó, azonban ezt kegyeleti okokból korábban a csapat és most a hatóság sem kívánta kimondani.

Kommentek

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

F1: Jön a narancssárga McLaren, nézd élőben itt!

A McLaren-Honda péntek délben mutatja be vadonatúj autóját, az MCL32-est, élő közvetítés a leleplezésről.

Ez lehetett volna az orosz Porsche

Az ötlet nem volt rossz, aztán mégis elhasalt a Zaporozsec kupé.

Ezért nincsenek szponzorok az F1-ben?

A Force India tulajdonos-főnöke szerint a Forma-1 nemrég megbuktatott ura, Bernie Ecclestone hozzáállása és nyilatkozatai miatt fogyatkoztak meg a szponzorok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.