F1: Hamilton nem kap kárpótlásgyőzelmet

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.05.26. 11.30

A Mercedes alapos belső vizsgálatot tart a monacói blamázs után, de Lewis Hamiltont nem kívánják ajándékgyőzelemmel kárpótolni.

A Mercedes érthetetlen hibát követett el a Monacói Nagydíjon, amikor a Max Verstappen balesete miatti biztonsági autós szakasz alatt kerékcserére hívta ki az egyébként végig magabiztosan vezető, a győzelmet szinte garantáltan behúzó Lewis Hamiltont.
Mivel sem Nico Rosberg, sem a ferraris Sebastian Vettel nem ment ki ugyanakkor, Hamilton csak a 3. helyre tért vissza, előzni nem tudott, így ott is futott be.


A csapat már vasárnap bocsánatot kért a címvédő pilótától és a jó 100 fős versenystábbal közösen elemezték a hibát, de az ügynek még nincs vége, ma a központban, Brackleyben tovább boncolják a melléfogást.
“Már áttekintettük a történteket, és kedd délelőtt azonnal összeülünk, hogy kielemezzük, mi vezetett a hibához, hol van a baj a rendszerben” – szögezte le a csapatfőnök, Toto Wolff.
Az osztrák szakember ezzel együtt hangsúlyozta, hogy Hamiltonnak nem adnak kárpótlás-győzelmet, nem fognak belenyúlni a versenybe később, hogy visszaadják neki, amit Monacóban elvettek.
“Most ez kellene, aztán végül Playstation-játékká silányítanánk az F1-et. Nem, ilyet nem teszünk” – szögezte le

Kommentek

Ennyien vezetnek ittasan itthon

Több mint tízezren csatlakoztak a felelős járművezetés fontosságát hangsúlyozó, “Soha ne igyál, ha vezetsz!” elnevezésű kampányhoz, amelyet húsvétkor hirdetett meg az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottsága és a Diageo Kft.

Lefokozás az útdíjszolgáltató botrányos ügyében

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményben jelentette be, hogy lezárta azt a belső vizsgálatot, amit az Index kedden megjelent cikke után indított.

Rendőrkanyar vakon, avagy mire jó a tolatókamera

Furcsa mutatványt eszelt ki a Nissan a Juke tolatókamerájának népszerűsítésére. Kérünk szépen, ne próbáld ki otthon!

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.